Késsel szúrta meg egy férfi Salman Rushdie indiai származású brit-amerikai írót New Yorkban egy előadáson – közölt a rendőrség részleteket a támadásról.A színpadon késelték meg Salman Rushdie-t
Fotó: Twitter

Az első tudósítások szerint nem volt világos, hogy a támadó többször megütötte, vagy megszúrta az írót, aki összeesett. A hatóság közleménye szerint az írót a nyakán érte több szúrás, kórházba vitték. Rushdie állapotáról továbbra sem közöltek részleteket.

A pódiumbeszélgetés moderátora a támadásban szintén megsérült, a fején szenvedett kisebb sebesüléseket.

A helyszíni beszámolók szerint az esemény nagy érdeklődés mellett, mintegy 2500 emberből álló közönség előtt zajlott, amikor a támadás történt.

Salman Rushdie ellen 1988-ban megjelent Sátáni versek című könyve miatt 1989-ben Irán legfőbb politikai és vallási vezetője, Ruhollah Khomeini ajatollah fatvát adott ki, melyben a megölésére szólított fel, a könyvet pedig istenkáromlás miatt betiltották Iránban. Rushdie fejére vérdíjat tűztek ki, ami miatt éveken át bujkálnia kellett.

Az iráni állam már évek óta próbálja távol tartani magát a Rushdie elleni fatvára vonatkozó ügyektől, de az országban változatlanul ellenségnek számít, egy fél-állami vallásos alapítvány 2012-ben 2,8 millió dollárról 3,3 millióra emelte a vérdíjat.

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Halálos baleset történt Sülysápnál
Itthon - 2022. September 27., 09:21
Halálos baleset történt Sülysápnál
Halálos baleset történt Békésben
Itthon - 2022. September 27., 07:54
Halálos baleset történt Békésben