A hatóságok szerint közrend elleni bűncselekmény miatt emeltek vádat a 28 éves Muhammad Khan ellen.

Közrend elleni bűncselekmény miatt emeltek vádat Nagy-Britanniában egy 28 éves férfi ellen, aki pénteken kilépett a gyászolók sorából, hogy megközelítse II. Erzsébet brit királynő koporsóját – írta meg a BBC híre nyomán a Telex.

Túl közel lépett II. Erzsébet koporsójához egy férfi, vádat emeltek ellene

Fotó, címlapkép: AFP/POOL/Adrian Dennis

A cikk szerint az élő tévéközvetítés is meg lett szakítva, amikor Muhammad Khan közelebb lépett a koporsóhoz. A férfit szombaton vád alá helyezték a közrendről szóló törvény 4A. szakasza szerinti bűncselekménnyel ("riadalom, zaklatás vagy stressz okozására irányuló magatartás").

A cikk szerint ő a második ember, akit azzal vádolnak, hogy bűncselekményt követett el, miközben sorban állt a királynő ravatalánál. Egy 19 éves férfi ellen szexuális zaklatás miatt emeltek vádat a napokban.

A Telex kitért arra is, hogy a brit Independent cikke szerint több mint 700 sorban álló embert láttak el a mentők. 

II. Erzsébet királynőt szeptember 19-én, hétfőn helyezik végső nyugalomra a windsori Szent György-kápolnában, a temetésre mások mellett Novák Katalin köztársasági elnököt is meghívták (ő férjével vasárnap utazott a brit fővárosba). A londoni rendőrség tisztviselője szerint ez lesz a legnagyobb esemény, amelyet valaha biztosítottak. 

A cikk szerint a szertartás után a koporsót gyalogos menettel a londoni Hyde Parknál található Wellington-diadalívhez kísérik, ott helyezik a koporsót a halottas kocsira, amellyel a kápolnába szállítják.

Forrás: bbc.com, telex.hu

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csizmás Kond
...még a tegnap azt írták, hogy levette a zászlót a koporsórol...ma ezt nem szabad kiírni ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.