A tizedik napja tartó gyászidőszak végéhez ért az Egyesült Királyság 

Hétfőn tartják II. Erzsébet brit királynő temetését, amit közel egymillióan követhetnek a helyszínen és sokmillióan a világban. A királyi család tagjai kísérték át a koporsót a londoni Westminster-apátságba, ahol magyar idő szerint déltől kezdődött a szertartás, a westminsteri prépost és a canterbury érsek mellett Liz Truss kormányfő is beszédet mond.

A kétezer vendég között ott vannak a világ vezetői, királyi családok tagjai. Magyarországot Novák Katalin köztársasági elnök képviseli.

Az egyórás szertartás végén kétperces néma csend következik, majd pedig a koporsót átkísérik a Wellington-diadalívhez. Onnan halottaskocsival viszik majd Windsorba.

Ott újabb gyászmenet kezdődik, az ottani szertartás végén pedig a Szent György-kápolnában helyezik el II. Erzsébet koporsóját.

Kezdetét vette II Erzsébet temetése – itt vannak az első fotók

Fotó: JEFF SPICER / POOL / AFP

Kezdetét vette II Erzsébet temetése – itt vannak az első fotók

Fotó: EMILIO MORENATTI / POOL / AFP

Kezdetét vette II Erzsébet temetése – itt vannak az első fotók

Fotó: PHIL NOBLE / POOL / AFP

Forrás: Telex.hu, AFP

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Maccska
Élő közvetítés a temetésről.
Csak épp a főszereplő nem él.
levarosbukta
@Maccska: Igaz, meg nem is láthatja ezt a felhajtást. Akkor meg minek?
117
Kaparják ezt a vén kurvát és legyen már vége!
Anglikán egyház feje is volt?...
Kétszer akkora a bűne!

II. Erzsébet pokolra került, vagy ezt te nem tudtad? De tényleg nem? :o
117
Úgy kerül az egész világ a pokolra, ahogy II. Erzsébet!
(ezt jó, ha tudod)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.