Alapvetően megváltozik a Donyec-medence és Ukrajna más orosz ellenőrzés alá került területeinek jogállása az ott megrendezett népszavazás nyomán, ami egyebek mellett a biztonságot garantáló intézkedéseket von maga után – közölte kedden újságírókkal Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő.

A Kreml szerint megváltozik a Donyec-medence jogállása a népszavazások nyomán
Fotó: KIRILL KUDRYAVTSEV / AFP

Természetesen alapvetően megváltozik a helyzet jogi szempontból, a nemzetközi jog szempontjából. Minden ezzel járó következménnyel a védelem és a biztonság szempontjából ezeken a területeken

- mondta Peszkov arra a kérdésre válaszolva, hogy a referendum után javul-e a biztonsági helyzet a Donyec-medencében és más "felszabadított" területeken.

A szóvivő nem kívánta kommentálni a Vedomosztyi című lapnak azt az értesülését, hogy a kedden lezáruló, öt napig tartó népszavazás nyomán megalakul a Krími Szövetségi Körzet Oroszországban, az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt félsziget, a szakadár Donyecki és Luhanszki Népköztársaság, valamint a Herszon megye és Zaporizzsja megye megszállt területeinek bevonásával. Az új körzet elnöki megbízottja az újság értesülése szerint Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz állami űrvállalat volt vezérigazgatója lenne.

A szóvivő azt mondta, hogy az

orosz törvényhozás és jogrendszer készen áll az új területek esetleges felvételével kapcsolatos változásokra a népszavazás nyomán.

A négy orosz ellenőrzés alá került ukrajnai régióban négynapi mozgóurnás szavazás után, amelyet a szervezők a biztonsági helyzettel indokoltak, kedden a szavazóhelyiségekben adhatták le voksaikat a helyi lakosok. Az urnazárás közép-európai idő szerint 15 órakor várható. A hivatalos eredményeket öt napon belül fogják nyilvánosságra hozni.

A helyi választási bizottságok szerint kedd reggelre a részvételi arány donyecki régióban elérte a 86,89, a luhanszkiban a 83,61, a zaporizzsjaiban a 66,43, a herszoniban pedig a 63,58 százalékot.

Forrás: MTI

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Néro2
Semmi nem változik meg csak annyi , hogy még rohadtab szemeteknek fog tekinteni benneteket a világ.
Hááát ti tudjátok.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Néro2
Semmi nem változik meg csak annyi , hogy még rohadtab szemeteknek fog tekinteni benneteket a világ.
Hááát ti tudjátok.
justhpeter
Ha lesz változás akkor én csak abban reménykedem, hogy rövid ideig fog fennállni, pont addíg míg a szankciók hatására Oroszország padlótfog.
Sámannus
Csak még az ott lakókkal nem közölték...
Qqberci
@Horizont: A fityesz tanácsadói segítették...
libellle
@Horizont: már tegnap este tudták, a szavazás kimenetelét. hahahahaha a ruski és a tisztesseg, becsület és hasonlok. Na Bitte ezek olyan fogalmak amik nem szerepelnek a szotárukban.
gina
Ugyanolyan becstelen hazug szavazás az, mint amit fenéknyaló OV barátja itthon rendezett, ehhez nagyon értenek ezek a mocskos diktátorok
SystemError
@Shikari: Még mindig a szerkesztőség kommentel a cikkek alá nyomi? :)
Dr. Proktor
@Shikari: Pontosan! Látom rajtad és gazdádon minden jelét...
Ne igyál annyi cujkát és akkor talán egy kicsit normalizálódol!
Dr. Proktor
@Shikari: Itt hagyjuk abba, zsebnácikám...
simmering73
@Shikari: 20:49 Ilyen gennyes szöveget még a nertársaid sem mernek megengedni maguknak.
namihami
Tehát:. Egy ország (Putyinisztán) kíírhat(!!) egy választást egy másik, megtámadott ország (Zelenszkijádia) annektált területein és ezt kell érvényesnek tekinteni? Ez tényleg marha jó (vicc)!?!?!
Bár nem állunk hadban egyik szomszéddal sem, de nehogy itt is hasonló helyzet állhasson elő. Hiszen itt is megvannak a kevert területek.
kereső
Úgy, mint a Krim? A "véletlenül" feltöltött orosz anyagból derült ki, hogy az ottani "népszavazáson" 30%-os volt a részvétel, és a megjelentek 15%-a szavazott az oroszokhoz tartozás mellett.
Bár ott állitólag nem voltak gépfegyveres "felügyelők", akik vigyáztak a szavazás rendjére.
Toller Béla
Az orosz jogrend (!) kizárólag az oroszokra vonatkozik ! Ha bejelentik, hogy a Hold is az övék, mert minden holdlakó arra szavazott, akkor mi lesz ?
verőce21
A műsor ennyivel le is zárulhatna, de sajnos most jön a második rész, amikor az ukránok megtámadják ezeket a területeket, ami tudjuk, mit jelent...
SystemError
@Shikari: Neked nem tűnt még fel, hogy 10-15 éve ugyanaz a 10 nick van itt. Biztos véletlen és biztosan te is az vagy..:) Na mindegy, jó munkát! Ja és a többieknek is, akik más politikai szerepet játszanak, mintha ezek valódi párbeszédek lennének..:) Legyen minden oldal képviselve, úgy izgalmas a tartalomkészítés.. Gondolom a szerkesztőségben rád adták a putyinszopó szerepet is. Ki más vállalná be, hogy a turha alá álljon. Na csá, majd fél év múlva jövök megint röhögni a kis bábszínházon
magyar1
Putyin helyében egész Ukrajnát elfoglalnám a vezetékeimmel együtt. Visszakerülnének az orosz néphez ami nagyon jó volt az embereknek energia szempontból is.
Trianonnal meg senki ne jöjjön mert próbálnák meg az ausztriai részt visszavenni Mo-nak, még a gyerekek is tiltakoznának.
Kárpátalja és Erdély amelyek szegényebbek bezzeg örülnének. Mi nem. Orbán nyomja nekik a pénzünket azok meg cserébe,mert annyi eszük csak van, hálálkodnak neki, ő meg beszopja és még többet ad nekik a mi pénzünkből.
Németh István
Mivel a népszavazás a föderáció területén elsöprő többségű az oroszok a szavazás okán minden további nélkül honvédelem biztonsága okána z tt okvetelenkedőket kipucolhatják! Eza nyugatnak sőt a szemét és aljas USA-nak nem tetszik! DE semmi közük hozzá!
"egyenlőre az orosz föderáció határai az érvényesek és DUMA NINCS!!!"
A moslék betolakodókat ki kell irtani! Hajrá Putyin!
Kíváncsi vagyok, hogy a TRIANON esetében szerveznénk népszavazást az adott területeinken arról mi lenne a vélemény! Márpedig ezt csak meg kéne tenni! Végtére is erőszakkal elcsatolt területekről van szó, és a vagyoni eszközök kirablásáról! Na-gondókozzunk csak!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.