Douglas Macgregor ezredes, az amerikai védelmi miniszter egykori tanácsadója a Judging Freedom podcast műsorvezetőjével beszélgetett, amelynek során kijelentette, az Egyesült Államok és Nagy-Brit... Utána kell járni, hogy kik azok az állami szereplők, akik képesek lehettek erre. Ám én azt hiszem, hogy elég egyértelmű a dolog: a brit királyi haditengerészetről és az amerikai haditengerészetről van szó – mondta. Majd felhívta a figyelmet Radoslaw Sikorski lengyel EP-képviselő néhány nappal ezelőtti Twitter bejegyzésére, aki köszönetet mondott az Egyesült Államoknak a gázvezetékek megrongálásért, hozzá pedig egy képet is csatolt a helyszínről. Macgregor mindemellett abszurdnak tartotta azt a felvetést, hogy Moszkva lenne felelős az incidensért, valamint Németország részvételét is „kifejezetten valószínűtlennek” tartotta – derül ki a TASS beszámolójából.

Forrás: vadhajtasok.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
VASTAGBŐR
@durbincs: jelölgetsz mindenkit összvissza te retardált hulladék .. és még azt sem tudod hol vannak ezek az országok
aztán belogolsz 5-6 accountoddal, hogy lelájkoljad magad te beteg ápolatlan girhes kis halfarok
Yoda69
Ezt a cikket a farok töltötte fel, igy elolvasásra is érdemtelen!
simmering73
@durbincs: vadparasztok meg a csilletöcskölő durbincs. Apád szájba vizelt, hogy ekkora a pofád?
gina
Jaj persze meg Gyurcsány és Soros hahahahahhahahahahahha
gina
@durbincs: Te darab román sz@r mit ugatsz, menj a meleg fönid seggébe ahova való vagy, ..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.