Olaszország új jobboldali vezetője bizakodó. 

Giorgia Meloni: Olaszország hangja erős lesz EurópábanValeria Mongelli / AFP

Olaszország hangja erős lesz Európában, és készek vagyunk megoldást keresni a problémákra, kezdve az energiaválsággal, továbbá együtt dolgozni egy gyors és hatékony megoldáson a családok és a vállalkozások támogatására – jelentette ki az olasz miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben, az uniós intézmények vezetőivel folytatott megbeszéléseit követően.

Giorgia Meloni rövid sajtónyilatkozatában közölte:

személyes, emberi szempontból nagyon őszinte és pozitív eszmecsere zajlott az uniós intézmények vezetőivel.

Tájékoztatása szerint a megbeszéléseken aktuális kérdésekről esett szó, például az ukrajnai háborúról és annak következményeiről, valamint arról, hogy mihamarabb konkrét megoldást kell találni az energiaválságra, a gázársapkára, a nyersanyagok biztosítására, az infláció és a migráció problémájára.

Nagyon örülök a hangulatnak, amely itt Brüsszelben fogadott

– tette hozzá az olasz miniszterelnök.

Meloni a nap folyamán Paolo Gentiloni gazdaságpolitikai biztossal is találkozott, akivel olyan aktuális kérdésekről tárgyalt, mint az EU által finanszírozott, a koronavírus-járvány okozta válság utáni helyreállítást biztosító újjáépítési terv, az energiaválság és az orosz-ukrán konfliktus.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Twitter-üzenetben azt írta az olasz miniszterelnökkel folytatott megbeszéléséről: erős üzenetet hordoz, hogy Meloni első külföldi útja az uniós intézményekbe vezetett. A találkozás jó lehetőséget biztosított olyan fontos kérdések megvitatására, mint Ukrajna támogatása, az energiaellátás, Olaszország gazdaságának helyreállítása a koronavírus-válságot követően, valamint a migráció – tette hozzá a brüsszeli testület elnöke.

Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke üzenetében azt hangsúlyozta, hogy Olaszország mindig központi szerepet töltött be az Európai Unióban. "Minden eddiginél jobban – az ukrajnai orosz invázió, az egekbe szökő energiaárak és a növekvő infláció miatt – össze kell tartanunk" – fogalmazott az uniós parlament elnöke, majd hozzátette: az EU erősebb, ha összetart.

Forrás: MTI

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
A nőstény Mussolini. Csak a vége nehogy a ""Nagy Előd"" mintájára sikerüljön!
Rockxy
ha ez a szőke lepaktál a uniós tetvekkel, akkor az olaszok is várhatják a great reszelést.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.