Az érintettek éveket vártak a döntésre. Néhány napon belül öt embernek engedélyezte a nemváltást a kormányhivatal – tudta meg az Rtl.hu a Háttér Társaságtól. Az érintettek éveket vártak a döntésre. A lap felidézte: a kormánypártok 2020 tavaszán, a koronavírus-járvány első hulláma és a veszélyhelyzet bevezetése idején törvénymódosítással lehetetlenítették el, hogy a transznemű és interszex emberek megváltoztassák a nemüket, illetve a nevüket a hivatalos irataikban. A módosított jogszabályt eredetileg a folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kellett volna. Az érintettek emiatt az Alkotmánybírósághoz fordultak, amely végül kétszer is döntést hozott az ügyben. A Háttér Társaság szerint a kormányhivatalok számára minden adott volt az eljárások lefolytatására, mégis minden jogi lehetőséget kihasználtak arra, hogy elhúzzák a kérelmek elbírálását. Az LMBTQ emberek jogainak védelmével foglalkozó civil szervezet adatai szerint 2018 májusa és a törvénymódosítás 2020. májusi...

Forrás: vadhajtasok.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
@durbincs: @KisTehen: Megkaptátok az engedélyt?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.