Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) állásfoglalásban rögzítette, hogy támogatja Románia csatlakozását a schengeni térséghez, de a testület szerint nagyban javítaná a csatlakozási esélyeket, ha a kormányzat a magyarság szempontjából fontos sorskérdések rendezését is elfogadná.

Az erdélyi magyarok durván kiosztották a románokat!

Fotó: Ionut IORDACHESCU / AFP

Az EMNT Választmánya által jegyzett állásfoglalást vasárnap juttatták el az MTI-hez. A dokumentum szerint a magyar sorskérdések rendezése csakis őszinte párbeszéd által lehetséges, melynek ki kell terjednie a közösségi önrendelkezés, az autonómia megvalósítására is.

Az EMNT egyben megemlítette, hogy Románia 2007-es EU-csatlakozásakor az Európai Unió feladatlistát szabott az országnak, melynek több, a nemzeti közösségeket is érintő vonatkozása volt. "Szomorúan kell megállapítanunk, hogy a restitutio, az állami magyar nyelvű egyetem és felsőoktatás, valamint a csángó-magyarok oktatása kapcsán sem teljesítette Románia a vállalásait" – áll az állásfoglalásban. A tanács azonban azt tartotta a legaggasztóbbnak, hogy az elmúlt harminc évben az integrációs bizonyításkényszer ellenére sem csökkent a magyarellenesség, és a magyarellenes uszítások különösebb szankciók nélkül maradtak.

"Szintén szomorú és aggasztó, hogy még miniszterelnöki és államelnöki szinten is előfordult az elmúlt években a magyarok elleni uszítás, gyűlöletbeszéd"

- emlékeztetett az EMNT választmánya.

Forrás: mti.hu

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Távol álljon akárcsak a látszata annak, hogy fel akarnám menteni a románokat, de...
Azért az a ""mélymagyarság"" se szítsa a tüzet, amelyiknek elsődleges szempontja és feltétlen elvárása, hogy megkapja azt az évenkénti ""posványosi lelkesítőt"", amit egy olyan néptribuntól kap, amelyik--- egyébként -- ha nem ott van, állandóan a megbékélést hírdeti.
Talán könnyebb lenne az együttélés, ha a ""posványositévészékház"" alatti Orbáni jelenléttől eltekintenének vagy legalább felkérnék, hogy kussoljon.
Mert, és ez tény, de ahogy hülye magyar nacionalista van, ez az állatfajta románban is megtalálható. És. legnagyobb bánatukra, ma már ""lerománozni"" se érdemes őket, mert minden eredményük alapján ma már ők ""magyaroznak le"" minket.
Bizony...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Dr. Proktor
@Németh István: Jogos a kérdésed az erdélyi autonómiával kapcsolatban! Találós kérdés: hány évig tartozott Erdély Magyarországhoz, azaz hány évig nem különült el autonómiára hivatkozva?
Pálinkás Pál
olyan hogy erdélyi magyar NINCS !...azok rég meghaltak, ezek már büdös románok., bár talán még annál is rosszabbak...az ősrománokat nem mi tartjuk el,mint ezeket a parazitákat..
Németh István
@Pálinkás Pál: egyezzünk meg >>te egy okádék hülye vagy!@m73: azt hiszem hogy te valahol Kamcsatkán élsz, úgy, hogy menj a picsába a jégmacikhoz!
Erdély ha tetszik hanem a legmagyarabb mi több az ősmagyar hazánknak egy gyöngyszeme! Nem véletenűl darabolták le, Kárpátaljával és a felvidékkel együtt! Különben hülyékkel nem értekezem!
Pálinkás Pál
@Németh István: csak nem te is román cigány vagy?...
Jozefina
Minek ez a cirkusz??!! Semmiben nincsenek korlátozva az erdélyi magyarok!!?? Ott vannak a román parlamentben, sőt miniszerelnök helyetts is van erdélyből!! Oda mehetnek ahová akarnak!!! Ezt az erélyi nyomulást csak a politikusok szítják, de minek!!!?? Egyik nemzetnek sem tesz jót!!
Sámannus
Ha a geci vezér egy nagyarországos kötéllel hivalkodna az leme az igazi!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.