Az oroszok egyik hajóelhárító rakétája a kijelölt célpont helyett egy panelházra esett.

A 444 a Reuters cikke alapján arról számolt be, hogy már kevés az esélye annak, hogy további túlélőket sikerül találni az ukrajnai Dnyipróban annál a lakóháznak a romjainál, melyet szombaton lőttek ki az oroszok egy hajóelhárító rakétával. 

Már legalább 30 halottja van a hétvégi orosz rakétacsapásnak Dnyipróban

Fotó: Facebook/DSNS Ukraine

A helyi kormányzóság tájékoztatása szerint a támadásnak legalább 30 halálos áldozatáról tudni, és több mint 30 ember került a kórházba, közülük 12-en súyos sérülésekkel.

A város polgármestere, Boris Filatov a Reutersnek elmondta, a romok alatt még további 30-40 ember lehet, de a fagyos hideg miatt egyre kevesebb az esély a túlélésükre, ugyanakkor a mentőalakulatok még nem adták fel a keresést. 

A cikk szerint az ukrán légvédelem azt közölte, hogy az épületet egy orosz Kh-22-es rakéta találta el, mellyel szemben az ukrán fél nem rendelkezik megfelelő elhárító eszközökkel, ez a típusú rakéta pedig ismerten pontatlan eszköz, melyet még a hidegháború során fejlesztettek ki a szovjetek elsősorban hadihajók ellen.

A rakéta szombat délelőtt csapódott be a kilencemeletes házba, hatalmas pusztítást okozva. Egy közeli épületben élő nő a CNN-nek nyilatkozott, aki szerint a becsapódástól remegtek az ő épületének a falai is. Mivel a lánya éppen kint játszott, a nő kirohant hozzá, és így szembesült azzal, hogy milyen pusztítást végzett a rakéta a másik épületben.

A nemzetközi közösség számos tagja elítélte a civil lakóház elleni támadást, Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök embertelen háborús bűnökről írt a Twitteren.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
simmering73
"a kijelölt célpont helyett egy panelházra esett."
30 évvel ezelőtt az amcsiknak olyan precíziós rakétájuk volt, hogy a kijelölt ház tetejét átütötte, berepült a házba és ott robbant fel, megölve csak a célszemélyeket. Láttam ezt a videót.
KisTehen
@simmering73: valamiért nem adnak ilyen fegyvereket ukrajnának ... talán elfogyott nekik
Maccska
@simmering73: ilyen videót bármelyik magyar youtuber tud készíteni a magyar rakétákról.
Ha a ruszkik célja a lakosság kiirtása lenne akkor szőnyegbombáznák kijevet.
Bármikor megtehetnék.
Maccska
Az usa sosem használt napalmot városok ellen.Csak a dzsungellakókat sütögették vele,meg az útba eső falvakat.
kulabombaafityiszre
@KisTehen: ma, 08:11
Miért.ha az ukránoknak precizós rakétát adnak akkor az muszkák nerm lövik ki azt a bérházat?
Te idióta.Te nem csak hülyének látszol az is vagy.
Jozefina
Putyinnak tényleg elment az esze, hogy halomra öli a civileket??? Az magában az orosz nép szégyene is!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.