Rácz András, Oroszország-szakértő igen részletesen tért ki az orbáni állításra.

„Az orbáni javaslat azt jelentené, hogy Ukrajna területének körülbelül 20%-a orosz megszállás alatt maradna”

– írja Facebookon közzétett posztjában. Rácz arra a nagy visszhangot kiváltó mondataira reagált Orbán Viktornak, miszerint Oroszország szinte biztosan megnyeri a háborút. A miniszterelnök szerint azonnali tűzszünetet kell kötni Ukrajnában, és ezután meg kell kezdődnie a béketárgyalásoknak.

Az orbáni javaslat alapján Ukrajna 20%-át elveszítené, ez magyar viszonylatban több, mint négy (vár)megyét jelentene

Fotó: ATTILA KISBENEDEK / AFP

Az Oroszország-szakértő azt írja, hogy amennyiben tűzszünet lenne, akkor azzal a frontok épp aktuális állását rögzítenék. „A frontvonalból tehát kontaktvonal (line of contact) lesz mindaddig, amíg meg nem születik a béke is.” Hozzátette, hogy a posztszovjet térségben a kilencvenes évek elején Oroszország így hozott létre három befagyott konfliktust is.

„Az orbáni javaslat azt jelentené, hogy Ukrajna területének körülbelül 20%-a orosz megszállás alatt maradna, több millió polgári lakossal és a nemzeti vagyon nem elhanyagolható részével együtt.”

Magyar viszonylatban ez Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala és Somogy megyék teljes területe és Veszprém megyének egy részét jelentené – tette hozzá. Rácz szerint Irpiny és Bucsa óta tudjuk, hogy az oroszok kegyetlenkednek a polgári lakossággal, így „ez a tömegsír békéje” lenne.

A szakértő azt sem érti, hogy a miniszterelnök miből jutott arra a következtetésre, hogy az oroszok megnyerik a háborút. Egyrészt Oroszország nem mindig nyerte meg a korábbi háborúit, másrészt, ami szerinte fontosabb szempont: a múlt heti ramsteini találkozón több mint negyven ország döntött úgy, hogy fegyverekkel is támogatja Ukrajnát, „méghozzá egyre több, modernebb és erősebb fegyverrel”.

„Másképp fogalmazva: 40+ ország úgy gondolja, hogy Ukrajna győzhet”

– írta, hozzátéve: katonailag nem jelentéktelen országokról van szó. Szerinte annak az esélye, hogy ez a 40+ ország mind téved, annyi, mint amennyi esélye Orbán 2022. február 1., moszkvai „békemissziójának” volt.

Rácz bízik abban, hogy hamarosan a magyar kormány is belátja, hogy ezt a háborút nem Oroszország fogja megnyerni, különben Magyarország „(ismét) a vesztes oldalon fejezi be az éppen aktuális nagy európai háborút”. A szakértő szerint ennek egyik fontos eleme lenne, hogy „látványos, demonstratív személycserét hajtanak végre a külpolitikai apparátusban”.

Rácz András szerint a mostani külügyminiszternek, Szijjártó Péternek Moszkvába lenne a helye, nagykövetként. „Néhány év moszkvai munka alatt talán megtanulná azt is, hogy a nála 28 (!) évvel idősebb »kedves barátját«, Szergej Lavrovot a nyilvánosság előtt nem simán Szergejnek, hanem Szergej Viktorovicsnak illene szólítani.”

https://propeller.hu/nagyvilag/3898613-orbani-javaslat-alapjan-ukrajna-20-at-elveszitene-ez

59 hozzászólásarrow_drop_down_circle

neverland
@KisTehen: Téged darabra fizetnek, önlájkoló?

Mi nem igaz?

Ha úgy jobban érted a kérdést:

Mi ... ...?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
neverland
@KisTehen: Téged darabra fizetnek, önlájkoló?

Mi nem igaz?

Ha úgy jobban érted a kérdést:

Mi ... ...?
levarosbukta
@neverland: Ráadásul ma még túlórázik is :)
drrotf
Vesszen Ukrajna egyötöde csak minket hagyjanak békén!- így gondolj Orbán a békét?Miért kell Orbánnak ilyen elfogadhatatlan ajánlatokat tenni?Egyáltalán más ország ügyében miért tesz olyan ajánlatot amelyről tudja, hogy az pillanatnyilag megoldás csak, de egy újabb háborút hordoz magában? Úgy gondolja a mi Viktorunk ,hogy az ukránokat megbékítené egy ilyen béke, mert hogy mi is belenyugodtunk abba, hogy 1920-ban elvesztettük Magyarország nagy részét és csak 97ezer négyzetkilométerre zsugorodtunk össze?A második világháborúban nem akartuk visszafoglalni az elcsatolt területeket?Ez lenne a jó béke, amely egy újabb háborút tartogat ?Ne szédítsük már egymást!
human
Putyin már csak pirruszi győzelemben reménykedhez. Orbán pedig sajnos nem fogja belátni, hogy rossz lóra tett és tovább tolja a putyinista vonalat. Ez pedig megpecsétli országunk sorsát hosszú időre.
neverland
@Őrnagy: Ide is ideevett a rosseb? Már kép is van hozzád - süveges kardos bohóc?
Kőagy őrnagy, nem lesz ennek jó vége...
Be leszel skatulyázva.
Menthetetlenül.

Már akkor elbuktál, amikor "Őrnagy".
Ezután milyen nicknév jön: Nagy Fekete Autó?
Baker
@KisTehen: Akkor Magyarország üzent hadat. Nagy különbség!
Baker
Tipikusan "más faszával verni a csalánt". A bátor utcai harcos..a libernyák cipelő :P
jáger laszló
1 a gond
Orbán nem tényező
nem ő alakítja az ukrán-orosz háború kimenetelét!!!Nem mellékszereplőre bízzák a +oldást!!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Baker
@KisTehen: Magyarország megszavazta..mint Orbán az EU szankciókat!
justhpeter
Most miért nem toporzékol a nemzet ökör Tarajosa, amikor a gazdaállata Ukrajna felosztására tesz javaslatot ? Ez mi, ha nem beavatkozás egy másik ország belügyeibe ? Vajon Ukrajna más területén élő oroszok csatlakoznak majd az elcsatolt területekhez ? Mégis kinek vagy minek képzelik magukat ezek a kormányzati nyomoroncok ?
Dr. Proktor
@KisTehen: Belépett vagy kilépett?
Meg tudnád cáfolni hogy mi mindig a vesztesek oldalán álltunk?
Baker
@Shikari: Bezzeg O1G megbonthatatlan barátsága Putyinnal!
Gazella
Mit lehet várni egy pszichiátriai zakksnz o1g-től.. Aki putin seggét nyalja.
balos
@Gazella: Pontosítalak:o1+1g,mert az inflálódás rá is "hatással" van-volt!
Pálinkás Pál
nem rinyálni kéne..,puhost meg a hordáját eltakarítani...
balos
@Pálinkás Pál: Nosza!Fegyverbe,mert az ellenség már a karmell--ittát is bevette!
Pálinkás Pál
@balos: sajna, itt birkisztánban esélytelen...
Eladott Ország
Putyun k*rvájától, pincsi kutyájától más nem is várható! Mielőbb kaptárba kéne már küldeni, ezt a szélhámos idióta gecit. Putyin megvette a román cigányt és zsarolja a hazaáruló, bűnöző, ganét'.
uploads.disquscdn.com/images/66b56f43fe0be02009ad58abe90b1ba2514fba01d941a6c30ac1cd3ec90723b0.jpg?w=800&h=704
Ha még sokáig maradnak, végleg hozzá hülyül az ország.
pbs.twimg.com/media/FjTfTEFXwAU3rpy?format=jpg&name=large
Jozefina
"„látványos, demonstratív személycserét hajtanak végre a külpolitikai apparátusban”.
Ez csak kormányváltás esetén lehetséges!!! Addig biztosan nem!!!
Dr. Proktor
@Maccska: Ja, 20% ott is kétharmad...
Ugye te nem vagy matematika emeritus professzor ?
Qqberci
Tán akkor a Tiszántúlt oda kellene adni Romániának?...
Aki Én
Ijesztő, ahogy egy maréknyi agyhalott zabálja az orbáni orosz propagandát.
Totál szembe menve a fél világgal.
Pont mint itthon, szembe a túlnyomó véleménnyel.
Valahogy úgy lehet ez a valóságban is, mint itt.
10 gondolkodóra jut 2 fideszses.
C_3PO
Na! Ne keverjük össze a trianoni örökséggel ezt a kérdést!
namihami
@KisTehen: 22.32,:. A saját politikusai nacionalizmusának és ostobaságának köszönhetően! Egy felelőtlen háborúbalépés, egy béketárgyalás alatti tárgyalási impotencionizmus, 30 év ""nemnemsoha"", aztán megint '"édeserdélytvissza"" a vesztes náci oldalon. És 2010-től újra egyre erősödő ""mindentvissza"" jelszóval.
Miben bízhatnak? Melyik ország fog önként lemondani egy négyzetméterről i. Vagy mi is ""putyinuljunk"" be? A 3 repülővel és 10 tankkal? Hatalmas esélyünk lenne, mert az ellen belehalna a röhögésbe!
Edömér
@Őrnagy: Lelki békéje érdekében ne is olvassa el a cikket .
kereső
@KisTehen: Nem Magyarország. Az Osztrák-Magyar monarchia. És nem volt Magyarország- Magyar Királyságh volt, osztrák királlyal. Hé- nagymimagyarok!, azért a magyar történelmet illene ösmerni.
telegdilaci
@KisTehen:Orbán már a háború kezdetekor dörzsölte a Markát mivel a gazdája be igérte neki ha győznek,vissza adja neki Kárpátalját,gondolom ennek a hatalom mániás férőrültnek kicsi már a jelenlegi Magyarország!
csak úgy....
kicsit sem csodálkoznék, ha 3-4 ukrán hazafinak eszébe jutna,hogy átugrik magyarországra azzal a szándékkel,hogy likvidálja a mindenbe beleugató,ukrajna ellenes 0rbánt! minek képzeki magát ez a faxi? ok.- hülyítse a hülye magyarjait de ne pofázzon bele más országok dolgába !
kereső
@human: Orbán meg a "racionalitás", azt jelenti, hogy orbán "meghosszabbitja Bicskéig". Orbán nem ismeri a "hátraarcot"- Rácz A naiv, vagy valahogy elkerülte a figyelmét orbán 30 éves politizálása.
Baker
@KisTehen: Nagy kezdőbetűvel írd Magyarországot, te román csicska!
Yoda69
Meg szerencse, hogy O1G nem tényező a világpolitikában.
Eladott Ország
@KisTehen: Amikor elvesztettük a területeinket akkor is rossz helyen álltunk a háborúban, most megint rossz vezető mellett állunk! Köszönd a szélhámos román bűnöző és politikai prostituált cigányodnak és bandájának.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/277799516_2057028651168525_4258636613115813249_n.jpg?_nc_cat=110&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=9_PuQeI4LE8AX-soc4i&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfDGMSlreNXAsiVp4F2HLJVfiQ4xwSUzAukYpSXuu1jriA&oe=63DBA166
Eladott Ország
"Van a Balkán mellett egy állam, amely önmagával határos. Ahol a legszebb nők élnek, mégis csökken a népesség. Ahol a munkanélküliek dolgoznak a legtöbbet, ahol a legtermékenyebb földön éhező emberek élnek. Ahol a vonatok menetrend szerint késnek. Ahol mindenki focizik, mégis vízilabdában, kosárlabdában, kézilabdában és röplabdában jeleskednek. Ahol mindenki siet a munkába, de senki sem érkezik be időre. Ahol a nyolcórás munkaidő tizenkét órás. Ahol az egészségügyi ellátás ingyenes, de a gyógykezelés drága. Ahol az újságírók szabadon írhatnak bármit, amit parancsba kapnak. Ahol a világválság állampolgárságot kapott. Ahol a közbeszerzések titkosak, az államtitkok nyilvánosak. Ahol a háborúk sosem érnek véget. Ahol a történelem naponta megismétlődik. Ahol a leggazdagabbak azok, akik egy napot sem dolgoztak. Ahol a külföldi valuta felváltotta a hazait. Ahol az emberek megünneplik a családi védszent napját, de káromolják Istent. Ahol az okosakat, értetlenségből, bolondnak nézik, a bolondokat meg tehetségesnek. Ahol az írástudatlanok írják a történelmet. Ahol a törvények törvénytelenek, az anarchia pedig normális állapot. Ahol a hatalom megveti a polgárokat, mint nem kívánatos tanúkat. Ahol a jövőből élnek, mert a jelenhez nincs joguk. Ahol mindenki mindenkire mosolyog, de senki senkinek nem jóakarója. Ahol a bírósági eljárások tovább tartanak, mint egy élet. Ahol az árvíz a talajöntözés egyetlen módja. Ahol megidézik a diktátort, a demokráciát pedig a hülyék adójának tekintik. Ahol úgy gondolják, az ország annál jobban fejlődik, minél jobban visszafejlődik. Ahol nem vagy normális, ha nem bolondultál meg. Ahol csak azért élsz, hogy meghalj. Ahol az idő végtelen, és a butaság múlhatatlan. Sajnos de ez szorul szóra így igaz, és ez a megcsonkított Magyarország és sajnos a történelem során mindig a vesztes oldalra állt , és most is , a 21. sz -ban is ..." Ruder Ferenc írása. (2013-ból, de aktuális még ma is...
balos
@Őrnagy: Jobb mint egy fartúró turulgecinyilasnemzethybuzicsicska mint ön!
ómió
Hát, ez a -20% a mi trianoni -67%-unkhoz képest maga a "bónusz"! Vagy "antantilag" más a "demokratikus képlet"?
Namely
"A szakértő azt sem érti, hogy a miniszterelnök miből jutott arra a következtetésre, hogy az oroszok megnyerik a háborút. Egyrészt Oroszország nem mindig nyerte meg a korábbi háborúit"
Ez így van, de egyik nem üti a másikat. Helyesen, egy atomhatalom ellen nem lehet nyerni. Pakisztánt azért nem tudja lerohanni India, mert van atomfegyverük, annak ellenére, hogy már többször szarrá verték Pakisztánt a csatamezőn, de a határt már nem lépték át.
"másrészt, ami szerinte fontosabb szempont: a múlt heti ramsteini találkozón több mint negyven ország döntött úgy, hogy fegyverekkel is támogatja Ukrajnát, „méghozzá egyre több, modernebb és erősebb fegyverrel”."
Ez azért erős csúsztatás. Mindössze egyetlen ország, az Egyesült Államok katonai és gazdasági érdekének megfelelően követik a parancsait a csatlósok, a németektől, a briteken át a spanyolokig. Az, hogy néhány hígagyú, pl a lengyelek, baltiak történelmi bosszúvágy miatt akarják Oroszországot égni látni, más lapra tartozik. Ezzel nem lenne baj, ha lenne egy tökös (értsd kiáll a hazai érdekekért) kormányunk, aki már febr 24-én világossá tette volna, hogy ez nem az EU és a NATO dolga, tehát mindent blokkolni, vétózni fogunk, nincs szankció, stb mert semmi közünk az "Ukrajna"-nak nevezett jenki gyarmat és Oroszország harcához.
De mivel mi is jenki gyarmat vagyunk, ilyet nem tettünk.
Ez nem egy Nato-ügy lenne, és ha lenne önálló akarata a jenki gyarmatoknak, beleértve Magyarországot is, akkor elküldenék a jenkiket melegebb éghajlatra. De nem teszik, mert gyarmatok. Nálunk is elég megnézni a jenki "nagykövetséget" (aka kémközpontot), és máris teljesen világos lesz, ki az úr Budapesten. Washington.
roccobaba
Hát, erősen benne van a pakliban, hogy minden nyugati kéz-és lábtörés ellenére ez a %-os érték a háború végén, jóval magasabb lesz.
balos
@Őrnagy: Apádat nem értem,hogy hozod ide?Talán szégyenled,hogy a wc pucolás sem ment neki?Arról meg nem beszélve,hogy akit tornából korrepetálni kellet, miért erőlködik az írással?
Macskaszem
@Maccska: Tudtommal a háborút Oroszország kezdte, egyes egydül neki áll módjában befejezni.
Toller Béla
Orbám egy megzakkant tetű, ki nem látja ? Még néhány sajtótalálkozó, és kényszerzubbonya is lesz neki ! Amit persze valamelyik samesza visel majd ...
teuton
@KisTehen: Igazad van, Magyarorszag elveszitett 2/3ot a nemzeti vagyonbol, a hozzad hasonlo egybites birkakat, akikert nem kar... A maradek 1/3 IQja magasabb, mint belöletek 300%!!!
kereső
@KisTehen: 17:08 Ragaszkodjunk már a történelmi tényekhez. Nem Ukrajna kapta meg- hanem Csehszlovákia.- 1938 ig. 1944-től meg a Szovjetúnió. 1991-től Ukrajna- ha már ...
Alfa
a korrupt kamukeresztény náci fasiszta orbán egy zakkant kötélre való, mert nem gondol a határon túli magyarokra, csak a lopásra,és a hazudozásra.. és a háborús bűnös tartó-tisztjére putyinra
jáger laszló
Zelenszkij is előbb vagy utóbb +kapja a magáét azért amit az ukrán-orosz néppel művelt!!!
Nem fogja +úszni a pasas,mert sok 100 ezer ember halála szárad a lelkén++!!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Ábel
@kereső: A Szolyván született rokonom szerint a csehszlovákok alatt sokkal jobban éltek a magyarok Kárpátalján, mint a Horthy bevonulása után. A magyar tisztek a szeme előtt törték fel a cseh boltokat, aztán küldték haza a lopott vég szöveteket, meg amit találtak.
gina
Te mocskos román szemét, téged kellene orosz tajgára küldeni elmebeteg zsiros törpe, takarodj oda ahonnan jöttél
gina
Ekkora emberi moslék nincs a világon ,orosz seggnyaló proli, de a nagy magyar kipcsák nagy Magyarország sállal a nyakába járkál ez egy aljas emberi szemét !!! orosz tajgára kilakoltatni a zsiros pofáját
jáger laszló
Előfordulhat.hogy kiderül a
szovjet rendszerben is jobban éltek Kárpátalján a magyarok mint manapság?
Hogy oda ne rohanjak!!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
kereső
@Ábel: Ó, hát erről "nem illik" beszélni. Hiszen akkor megsérülne a horthy mitosza- azé a horthyé, aki a szegedi Tisza hotel teraszán kávézott az antant tisztekkel, mig stromfeld csapatai harcoltak a románok , és felvidéken az antant csapatok ellen.
kereső
@Maccska: Ti meg egyáltalán nem akartok "elghatárolódni" a szovjetúniótól- sem a 40 év miatt, sem 56 miatt. És mia a faxért adná vissza? Kárpát-alja 30 kilométeres sávjában él az a 150 ezer magyar, a többi ruszin, meg ukrán, . Mit kezdene Magyarország velük? Azt amit Trianon előtt tett a magyar úri osztály a nemzetiségekkel, és saját parasztjaival? Mire kellene ennek a Magyarországnak Kárpát-alja? A ti álmotok miatt- amiről nem tudtok leszakadni: Miért a múltba révedve élitek az életeteket- akkor már tényleg ingább követeljétek vissza az "őshazát"- a nagy orosz szteppén.
kereső
@KisTehen: Lóf@xt mondtál , csak nem igazat. Amit te ide bőgtél- az azt jelenti/sugallja, hogy trianoni kastélyban ukrajnának adták Kárpát-alját, holott az akkori oroszország(ukrajna) nem volt részese a békeszerződésnek. Látszik, hogy bőgöd a magyar nyelvet- csak nem érted.
Ditrich
@jáger laszló: Ne csináld! Te oda adnád a szomszédodnak a fél házad meg a telked csak hogy jóban legyen veled érte?
Ditrich
Kibicnek semmi sem drága! Amúgy ő szeret nagyvonaluskodni mások zsebéből! Ezt párszor megmutatta már!
Eladott Ország
@KisTehen: január 29., 22:32 Közlöd: "Magyarország már elvesztett 60%-ot." Azért, mert akkor is idióták voltak a vezetőink, mint jelen pillanatban.Féljetek a jövőtől, mert a múlt visszatér.
Ez a ló a hátán hordja a nemi szervét, magyar hungarikum.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/133672893_109979010994550_3810188518159305409_n.jpg?_nc_cat=105&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=qYXILp6ALNcAX9YxHmb&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfBIie33XCzlwpEWlS10zfVH1WlxOMHm-B5lJx_KyvpApQ&oe=64033661
Egyszerencsétlen nemzet mindig visszatér önsors rontó állapotokhoz?! Sajnos igen, ha van egyelborult elme, aki meghülyíti a meghülyítőket. Van még kérdés?
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/307266129_1430715317408371_6222810429245024978_n.jpg?_nc_cat=104&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=SBvXSSVBZkEAX8w5-fE&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfAJpJprNww4erJKPsw56Eis0Iu3YEVzrH9SmjuawGBNqA&oe=63E14AF4
Az országházban felállított Horthy szobor tudomásulvétele után értelmezük csak újra Orbán tusványosi állásfoglalását a másfajúakról. Horthy nyíltan felvállalta antiszemita voltát! Miért kell akkor a szerecsen mosdatás?
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/306188135_1423405281472708_830538748964069329_n.jpg?_nc_cat=111&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=TmykpCslnt4AX9Yjb-Z&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfCxZSj28z73oYqzjiZE9mfHxeOjoKz01gmhUvvDAjsXow&oe=63E0364D

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.