Az Egyesült Államok minden lehetőséggel számol, hogy megakadályozza Iránt abban, hogy nukleáris fegyverhez jusson – jelentette ki az amerikai külügyminiszter vasárnap egy interjúban közel-keleti látogatásának első napján, Egyiptomban.

Anthony Blinken az al-Arabíja arab nyelvű hírtelevíziónak adott interjúban arra a kérdésre, hogy országa akár katonai eszközt is bevetne-e, hogy Iránt meggátolja atomfegyver legyártásában úgy fogalmazott, "minden lehetőség az asztalon van".

Anthony Blinken: Amerika akár katonai eszközt is bevetne-e, hogy meggátolja Iránt  az atomfegyver legyártásában

Fotó: KARIM JAAFAR / POOL / AFP

Megjegyezte, hogy a kérdés tárgyalásos rendezése előtt nem zárják be az ajtót, de Iránnal kapcsolatban másra helyeződött a figyelem. A Teheránnal kapcsolatos viszonyt most az utcákon tüntetőkkel, különösen nőkkel szembeni erőszakos fellépés, valamint Oroszország ukrajnai agressziójához nyújtott iráni fegyverszállítás határozza meg – mutatott rá a külügyminiszter.

Anthony Blinken Szaúd-Arábiával kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy ugyan októberben a szaúdi vezetésű OPEC+, a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetét, valamint a szervezeten kívüli nagy olajtermelőket, köztük Oroszországot tömörítő tanács, az amerikai érdekekkel szemben döntött a kitermelés csökkentéséről, azóta ugyanakkor több pozitív fejlemény történt. Ezek között említette, hogy Szaúd-Arábia jelentős humanitárius segítséget küldött Ukrajnának, megszavazta az Oroszországra vonatkozó ENSZ-dokumentumot és szerepet vállal a jemeni polgárháború lezárása érdekében zajló folyamatban.

Az interjúban a miniszter arról is beszélt, hogy nem támogatja Törökország katonai beavatkozását Észak-Szíriában, ugyanakkor elismerte Ankara legitim biztonsági érdekeit a térségben.

Az amerikai külügyminiszter hétfőn Kairóban találkozik Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnökkel, majd tovább utazik Izraelbe, ahol Jeruzsálemben Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel és Eli Cohen külügyminiszterrel tárgyal. Ezt követően a Palesztin Hatóság székhelyén Ramalláhban Mahmúd Abbász palesztin elnökkel ül tárgyalóasztalhoz. A kétnapos látogatásnak külön hangsúlyt ad a palesztin-izraeli feszültség kiéleződése a pénteki, 7 zsidó halálos áldozatot követelő jeruzsálemi merénylet nyomán.

Forrás: MTI

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

neverland
Az iszlamista geci Irán, aki korbácsol és kivégez embereket a más véleményük miatt - és ez a velejéig romlott kis geci tehén a pártját fogja a buta iszlamistáknak...

@KisTehen: Annyiszor bebizonyítottad már, hogy az emberiség legalján vagy valahol, de miért kell még fokozni?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
neverland
Az iszlamista geci Irán, aki korbácsol és kivégez embereket a más véleményük miatt - és ez a velejéig romlott kis geci tehén a pártját fogja a buta iszlamistáknak...

@KisTehen: Annyiszor bebizonyítottad már, hogy az emberiség legalján vagy valahol, de miért kell még fokozni?
jáger laszló
Az USA számol azzal ,hogy Irán atomfegyverhez jut,de ennek beismerését a diplomácia homályában hagyja,,,
Ami késik nem múlik!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
jesz
...aztán úgy járnak megint, mint a híres(hírhedt) balul sikerült túsz-szabadításkor...

Az iráni atomfegyver gyártás már vagy harminc éve terítéken van, állandóan uránt dúsítanak, oszt sehol semmi.

Mintha a yenkik félnének (de csak egy picit)
izéke
Ott nem az amcsik fognak támadni,Izraelnek sokkal fontosabb meggátolni az irániakat. Az usa max támogatni fogja Izraelt és akkor fog beszállni ha a többi arab ország megtámadja.
vacsi
Idióta firkász! Ez a cím kérdőmondat, vagy kijelentő? Mert ugye, a magyar nyelvben nem mindegy! Ja, hogy nem vagy magyar? Akkor ne ide írogass!
Jozefina
Csak nehogy későn gondolják meg magukat!!!
ómió
Naná! De csakis, mint "antiagresszor"! Igaz, efftársak!?
roccobaba
Amerika addig játszik a világ pókerasztalán piszkos lapokkal, amíg egyszer megkapja amit régóta keres.
neverland
@Maccska: 0718

El van szigetelve a világtól - minden téren.
Sztem ez elég.
Észak-Korea akkor kap valamit a "nyugattól", amikor egy dél-koreai véletlenül átlő É-Koreába.
jáger laszló
Remélhetőleg erre nem kerül sor
Csak ennyi
barátilag
J.L.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.