A Budapestet 1990 és 2010 között vezető SZDSZ-es politikus főpolgármesteri időszaka legnagyobb eredményének azt tartja, hogy "Budapest egy szürke, leszakadó településből multikulturális világváros lett". Kiemelte a Fesztiválzenekart, a Sziget Fesztivált, a Trafót, a Levéltárat, a Szabó Ervin Könyvtár bővítését és a szociálpolitika eredményeit. „Ugyanakkor iszonyú hibákat követtünk azzal, hogy szétdaraboltuk Budapestet. Ezzel egy olyan helyzetet hoztunk létre, amelyben egyrészt párhuzamos feladatok vannak, kerületi, illetve fővárosi szinten, másrészt megoldatlanságok, például a BKV és a tömegközlekedés. Gyengítettük Budapestet és hagytuk, hogy kilendüljön a teljes centralizáció irányából a teljes decentralizáció irányába” – fogalmazott Demszky, aki további bűnnek tartja azt, hogy nem oldották meg a BKV finanszírozását. Véleménye szerint szinte minden, ami a jelenkor feszültségeit okozza, már jelen volt 1990-ben. Ezeknek egy része a helyes irányba indult és megoldódott, de most...
Demszky szerint főpolgármestersége idején Budapest egy szürke, leszakadó településből multikulturális világváros lett
Forrás:
vadhajtasok.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Óriási lehúzás az Algopyrin: már fillérekért megkaphatod ugyanazt a fájdalomcsillapítót a gyógyszertárakban
- Itt a török elnökválasztás eredménye
- Erőss Zsolt, a legendás hegymászó özvegye 43 évesen is gyönyörű: így néz ki ma a 10 éve elhunyt Hópárduc egyko...
- „A férjem soha nem beszélt a kolléganőjéről” – 10 bagatell lebukás sztori

Nagyvilág
- 2023. May 28., 19:30
Nem hivatalos, de úgy néz ki, Erdogan marad Törökország elnöke

Nagyvilág
- 2023. May 28., 20:47
Lövöldözés tört ki egy motorosfelvonuláson, sokan meghaltak

Sport
- 2023. May 28., 18:10
Az eső ellenére simán nyert Verstappen Monacóban, rajt-cél győzelmet aratott
7 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legnépszerűbb hozzászólás:
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!

durbincs
Mert soe volt normális ? de miota kettyos ? nem birnak vale ? vele a Sztálingádi - hőssel ?

vacsi
"főpolgármesteri időszaka legnagyobb eredményének azt tartja, hogy "Budapest egy szürke, leszakadó településből multikulturális világváros lett". "
Demszkinek kihagy az emlékezete! Budapest a rendszerváltás óta egy mocskos, lepukkant várossá lett - és sajnos, ma is az!
Demszkinek kihagy az emlékezete! Budapest a rendszerváltás óta egy mocskos, lepukkant várossá lett - és sajnos, ma is az!

Maccska
Nem tudott túl sok eredményt felsorolni.
Tarlós sokkal többet tett rövidebb idő alatt.
Tarlós sokkal többet tett rövidebb idő alatt.

durbincs
@Aki Én: @csak húgy...: @Eladott Ország: @Qqberci: @Horizont: Azt ha magukra robbantják a bányát ? He ? akkor ?

Netgengszter
És most így 70 évesen bevallja, hogy elcseszte?! Miközben a regnálása alatt rengeteg ember került nyomorba, kiszolgáltatottságba Budapesten! Miért nem lehet az ilyeneket felelősségre vonni? Én dolgozom becsülettel, de akárhogy is próbáltam, egy korhadó kis faviskóra sem tellett a BKV-s fizetésemből egy patak partján, neki meg "alig" luxus nyaralója van az adrián! Neki minden évben emelték a bérét, meg nekem is, csak amíg ez a volt taxishiéna százezreket kapott, én csak alig 10-20 Ft-ot óránként! Nem irigy vagyok, de ha én úgy végezném a munkámat, ahogy ez csinálta, én már egy után munkanélküli lettem volna!

durbincs
@Netgengszter: De az élet jó oldala ? maga legalább nem lett hülye rottyant ? Mint a fenten említett ? bár közértbe ezért nem kap semmit ?

durbincs
@Eladott Ország: @Eladott Ország: Azt a szines bogyóit szedi rendesen Kedves Barátom ? mert nagy tré má az irása ?
Új hozzászólás
További ajánlatok

Szórakozás
- 2023. May 28., 14:09
Páros lábban szálltak bele Nagy Feróba – Nem fogta vissza magát Nagy Bandó András

Itthon
- 2023. May 28., 13:51
Figyelmeztetés pünkösdre: vasárnap este vége a nyárnak – Hétfőn nagy esőzés szinte az egész országban

Sport
- 2023. May 28., 00:58
Monacói Nagydíj: Verstappené a pole pozíció
Tarlós sokkal többet tett rövidebb idő alatt.