Az amerikai haderő szombaton megsemmisítette az Egyesült Államok légterében a hét közepén felfedezett kínai léggömböt, amely az amerikai álláspont szerint hírszerző légieszköz, míg a kínai kormány eltévedt meteorológiai eszközről beszél.

Lelőttek egy kínai kémballont az Egyesült Államokban
Fotó: Pixabay

Az élő közvetítés szerint az amerikai megfogalmazásban kínai "kémballon" helyi idő szerint nem sokkal délután fél 3 után süllyedni kezdett az Atlanti-óceán felett, miután elhagyta az Egyesült Államok keleti partvidékét, Dél-Karolina partjait.

Előzőleg a szövetségi légügyi hatóság átmenetileg leállította a légi közlekedést a körzetben, ami három nagy repülőtér forgalmát is érintette.

A parti őrség katonai művelet miatt a környékben hajózókat arra figyelmeztette, hogy hagyják el az környező vizeket.

Joe Biden elnök korábban szombaton a légi eszközre vonatkozó újságírói kérdésre úgy válaszolt, hogy "gondoskodni fognak" róla.

Az összefoglalók szerint az elnököt kedden tájékoztatták a légi eszköz észleléséről, ami vélhetően Alaszka felett ért amerikai terület fölé mintegy 20 kilométeres magasságban. A védelmi minisztérium azt javasolta, hogy az eszközt ne próbálják megsemmisíteni a szárazföld felett, mert a polgári lakosságot fenyegető kockázat felülmúlja a kínai hírszerzési információk okozta lehetséges kárt.

A léggömb mérete három iskolabuszé.

Az incidens miatt a Anthony Blinken amerikai külügyminiszter lemondta a hétvégére tervezett kínai útját, amelynek célja az amerikai-kínai feszültség csökkentése lett volna. A miniszter közleménye szerint az eset olyan körülményeket teremtett, amelyek keresztül húzzák utazásának tervezett célját.

A kínai külügyminisztérium közleménye szerint egy eltévedt léggömbről van szó.

Forrás: MTI

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jáger laszló
Rejtély maradt ez a kínai nagy titok!!???
Még az amcsik előtt is, ezért inkább lelőtték...
csak ennyi
barátilag
J.L.
Yoda69
"eltévedt meteorológiai eszközről beszél"

Hahaha... Jó. Biztos nem volt rajta GPS vevo.
rokker33
Bepróbálkoztak a mocskos kutyazabáló csíkszemű sárga gecik,csak nem jött össze! Ezzel is csak tovább hergelik az amcsikat...Lesz következménye!
Alfa
ez a balon, ugyan olyan eltévelyedett volt mint a magyar orbán és a fidesz-ner szekta

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.