Eduard Heger megbízott kormányfő kijelentette, hogy „Szlovákia tárgyalást kezd a MiG-29-es vadászgépei átadásáról Ukrajnának, mégpedig a belpolitikai színtéren, valamint az Európai Bizottsággal és Ukrajnával”. A vadászgépek átadását Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kérte SzlovákiátólSzlovákia csak nagyon nehezen tudja betartani, amit Ukrajnának ígért

A megbízott szlovák kormánynak nincs túl nagy mozgástere az ügyben. Forrás: Pixabay

A múlt csütörtöki brüsszeli EU-csúcson kérte hivatalosan Eduard Hegertől az ukrán elnök, hogy Szlovákia adja át Ukrajnának MiG-29-es vadászgépeit, ezzel segítve az orosz agresszió elleni védekezést. A megbízott szlovák miniszterelnök azt válaszolta, mindent megtesz, hogy teljesíthesse a kérést – írja az Infostart.

Eduard Heger hangsúlyozta, hogy olyan MiG-29-es vadászgépekről van szó, melyeket Szlovákia már nem használ, és nem is tud használni, de éppen ezek a leszerelt MiG-ek menthetnek emberéleteket Ukrajnában.

„Minden segítséget, amit ilyen módon adunk, megtérítenek az Európai Békekeretből” – magyarázta Eduard Heger.

A kormány alkotmányjogászokkal egyeztet, hogyan lehet megvalósítani a repülőgépek átadását, mivel Szlovákiának jelenleg csak ideiglenesen megbízott kormánya van, melynek korlátozottak a jogkörei. Szerinte az is megoldható, ha alkotmánymódosításra lenne szükség, vagy alkotmánytörvényt elfogadni Ukrajna támogatásáról, mivel a parlament működőképes.

Jaroslav Naď megbízott védelmi miniszter azt hangsúlyozta, Szlovákia nemzeti érdeke, hogy Ukrajna szabad és demokratikus ország legyen, és annak veszélyeire figyelmeztetett, hogy Oroszország folytathatja az előrenyomulást nyugat felé. Azt is elmondta, még nincs végső döntés arról, hogy a következő körben milyen segítséget kap Ukrajna.

Eduard Heger bírálta az ellenzéki populista Smer elnökét, Robert Ficót, aki ellenzi a fegyverszállítást Ukrajnának, és a vadászgépek tervezett átadása miatt rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezte, melyre kedden kerül sor. „Szégyen, hogy a háromszoros kormányfő, Robert Fico ma takarókkal és meleg teával akar segítséget nyújtani a védtelen embereknek, miközben az oroszok bombázzák őket” – szögezte le Heger, és Robert Ficót az orosz propaganda hangos szócsövének nevezte.

A Smer a rendkívüli ülésen olyan határozatot szeretne elfogadtatni, melyben a parlament megtiltja a fegyverszállítást Ukrajnába, mert a párt szerint ez sérti az alkotmányt.

Robert Fico alaptörvénybe ütközőnek tartja Eduard Hegernek a vadászgépek átadására vonatkozó ígéretét. „A megbukott és ügyvezető feladatokat ellátó kormánynak nincs jogköre arra, hogy lényegi kül- és belpolitikai kérdésekben döntsön. Még akkor sem, ha azokra az államfő jóváhagyását adná” – állította Robert Fico, akinek a pártja már az ukrajnai háború kezdete óta ellenzi, hogy Szlovákia fegyvereket szállítson Ukrajnának.

Forrás: Infostart
Fotó: Pixabay

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jáger laszló
Minek jár a szája,ha nem tudja mit cselexik!!
Ejnye tóték...
csak ennyi
barátilag
J.L.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.