Nagy-Britannia lesz az első ország a szövetségesek közül, amely hosszabb hatótávolságú fegyverekkel látja el Ukrajnát – mondta Rishi Sunak brit miniszterelnök szombaton, az 59. Müncheni Biztonsági Konferencián (MSC). Hozzátette: olyan új chartára is szükség lesz, amely elősegíti Ukrajna biztonságának védelmét az ukrán NATO-csatlakozásig hátralévő időben.

London hosszabb hatótávú fegyvereket küldene UkrajnánakFotó: Ben Stansall / POOL / AFP

Sunak, akinek felszólalását a Downing Street ismertette, egyenes utalást tett ugyanakkor arra, hogy London a közeljövőben nem készül nyugati harci repülőgépek ukrajnai szállítására. Részletek nélkül úgy fogalmazott azonban: a brit kormány kész támogatni bármely más országot olyan repülőgépek átadásában, amelyeket Ukrajna "már ma használni tud".

Rishi Sunak hozzátette: ki kell képezni ukrán pilótákat a legfejlettebb repülőgépek működtetésére, annak érdekében, hogy Ukrajnának "hosszú távon" is meglegyen a képessége biztonságának megvédésére.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a múlt héten előre be nem jelentett látogatást tett Nagy-Britanniában, és a londoni parlament két házának tagjai előtt elmondott beszédében korszerű harci repülőgépek szállítását kérte Nagy-Britanniától és a nyugati szövetségesektől.

A kérést a brit kormány érzékelhető tartózkodással fogadta, azzal érvelve, hogy Ukrajnának jelenleg a rövid távon hozzáférhető védelmi eszközök beszerzésére van a legnagyobb szüksége.

Nagy-Britannia a nyugati szövetségesek közül elsőként kezdte meg ukrán pilóták NATO-szabványoknak megfelelő kiképzését, de a Downing Street a brit kormányfő szombati beszédéhez kapcsolódva hangsúlyozta: ez a kiképzés arra irányul, hogy Ukrajna a NATO által meghonosított harcászati módszerekkel védhesse meg légterét "a jövőben".

Rishi Sunak a szombati müncheni konferencián kijelentette: közösen kell segíteni Ukrajnát abban, hogy megvédhesse városait az orosz bombáktól és az iráni drónoktól, és ennek érdekében Nagy-Britannia lesz az első ország, amely hosszabb hatótávolságú fegyvereket szállít az ukrán hadseregnek.

Sunak kiemelte: olyan katonai stratégiára van szükség, amely döntő hadszíntéri fölényt biztosít Ukrajnának a háború megnyeréséhez, és olyan politikai stratégiára, amellyel "a békét lehet megnyerni".

A háború megnyeréséhez Ukrajnának még több tüzérségi eszközre, páncélozott járműre és a legfejlettebb légvédelmi rendszerekre van szüksége – mondta a brit miniszterelnök.

A Downing Street a beszéd ismertetéséhez fűzött tájékoztatásában felidézi, hogy a brit kormány tavaly 2,3 milliárd font (csaknem ezermilliárd forint) értékű katonai segélyt nyújtott Ukrajnának, és ennek keretében hárommillió egységnyi hadfelszerelés – köztük egy páncélosszázadnyi Challenger 2 harckocsi, kétszáz egyéb páncélos jármű, több mint tízezer páncéltörő rakéta és rakéta-sorozatvető rendszerek – átadására vállalt kötelezettséget.

Rishi Sunak a müncheni konferencián kijelentette: a nyugati szövetségesek együtt több felszerelést juttatnak Ukrajnának a következő néhány hónapban, mint amennyit a tavalyi év egészében szállítottak.

Hozzátette ugyanakkor: a béke megnyeréséhez azt a nemzetközi rendet kell újjáépíteni, amelytől a világ kollektív biztonsága függ, és e feladat elsődleges pontja a nemzetközi jog érvényben tartása.

A brit kormányfő szerint a világnak el kell számoltatnia Oroszországot; át kell tekinteni például, hogy Moszkvát miként lehetne rászorítani a hozzájárulásra az ukrajnai újjáépítés költségeihez.

Rishi Sunak szerint a biztonság hosszú távú fenntartásához szükséges új keretrendszert is létre kell hozni.

Oroszország a múltban is egymás után lépett fel olyan országok ellen, amelyekre nem terjed ki a NATO nyújtotta kollektív biztonság, és a nemzetközi közösség nem reagált kellő eréllyel ezekre az esetekre – hangsúlyozta a brit kormányfő.

Idézte Jens Stoltenberg NATO-főtitkárt, aki kijelentette, hogy Ukrajna valamikor a NATO tagja lesz.

Sunak szerint azonban addig is, amíg ez meg nem történik, többet kell tenni Ukrajna hosszú távú biztonságának megerősítéséért, és ennek érdekében Ukrajnát magasan fejlett, NATO-normáknak megfelelő védelmi kapacitásokkal kell felszerelni.

Ukrajnának biztosítékokra is szüksége van arra, hogy megkapja ezt a támogatást, így a Vilniusban esedékes következő NATO-csúcs előtt London összeül barátaival és szövetségeseivel annak érdekében, hogy megkezdje e hosszú távra szóló biztosítékok kialakítását – fogalmazott szombati müncheni beszédében a brit miniszterelnök.

Sunak szerint a cél az, hogy Vilniusban egy olyan új chartát lehessen összeállítani, amely elősegíti Ukrajna megvédését a jövőbeni orosz agressziótól.

A brit kormányfő nem részletezte, hogy e charta várhatóan mit tartalmaz, de kijelentette: az ukrajnai háború tétje nem egyedül Ukrajna, hanem minden ország biztonságát és szuverenitását érinti.

Forrás: MTI

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
1. Remélem, hogy ez a ""nagyobb hatótávolság"" nem fogja a Z-t meghülyíteni! Most még a ""Nagy Honvédő Háborút"" (ismerős jelző???) vívja, de ha átlő, akkor ""Drang Nach Osten"" lesz. És oda a honvédelem!
2. A helyreállítás összegébe pedig (jóvátétel) be kell vonni a zárolt orosz oligarchavagyonokat is! Azok meg verjék le a Putyinjukon!
Sámannus
Hiába putyin a földalá bújt mint egy patkány nem kapjátok el.
jáger laszló
Az orosz-zsidó-ukrán Zelenszkij gondolatai már a messzi Szevasztopolban járnak ahol a nagy ukrán katonai győzelmet ünnepli ,miközben az ukrán -kozák táncot járja
A jelen nehézségeit,realitását szinte figyelmen kívül hagyja!!!
Álomvilág fennkent bajnoka ez az ipse,szinte legyőzhetetlen Grál- lovagnak képzeli magát!!!???
csak ennyi
barátilag
J.,L.
Péter2
Helyes ! Segíti az ukrán honvédelem hatékonyságát .
csak úgy....
@ESCOBAR: azt tudod,hogy európában magyarországnak volt a legtöbb, különbözö nemzetiségi ura és parancsolója az árpádház kihalása után!? pld. a török 160 évre.
jobb ha nem cikized az angolokat...
csak úgy....
@Maccska: tudod mit shikari tibi !? te egy gyógyíthatatlan elmebeteg vagy! :)
csak úgy....
@Maccska: azt tudom,hogy a tiétek cigány!
tibim, te az elkurvult lányaiddal foglalkozz !
ESCOBAR
@csak úgy...: Nem az angolokat "cikiztem" ezzel!
ómió
Ez a kretén mindent elkövet egy 3. világháborúért!
e örö e bódottá
@Maccska: Ti vagytok az elvtársak, a bolsik, a kecskeb4szók és a keresztényüldöző iszlám államok nagy barátai - még a fasizmust és a nácizmust is kommunista tempóban toljátok, comrade!

A ti saratokat ezen a felületen nem hárítod másra, a fideszes trollhadsereg egyik oszlopos (?) tagjaként - itt nem csak a fideszes propagandát bőnyállal benyelő debilek vannak ám, mint ti, comrade!
Németh István
@csak úgy...: @ESCOBAR: @Maccska: @aki én; @gina; ti gennyfazekak semmit nem tudtok az események valós indíttatásairól, olyan hülyék vagytok mint egy lavor takony!
De az usa-nató armada takarodjon Európából, és az Eu. vezetése a börtönbe - akasztásilag!
benneteket mint gennyfazéknyi taknyot még felaksztani sem lehet! undormányok!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.