Előre be nem jelentett látogatásra hétfőn Ukrajna fővárosába, Kijevbe érkezett Joe Biden amerikai elnök.

Nem jelentették be: ezért érkezett Joe Biden amerikai elnök váratlanul UkrajnábaEvan Vucci / POOL / AFP

Biden lengyelországi látogatása előtt érkezett az ukrán fővárosba, ahol most jár első alkalommal, amióta Oroszország egy évvel ezelőtt megtámadta Ukrajnát. Kijevi útját biztonsági okokból nem közölték előzetesen.

Az amerikai államfő látogatásakor az ukrán fővárosban megszólaltak a légiriadó szirénái, de orosz rakéta- vagy légicsapásokról nem érkezett jelentés.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök arról nyilatkozott, hogy a látogatás során a nagy hatótávolságú fegyverekről tárgyalnak.

Biden közölte, hogy Ukrajna további 500 millió dollárt értékben kap katonai támogatást az Egyesült Államoktól. Az ügylet részleteit kedden ismertetik. Tudatta: a csomagban a HIMARS rakétatüzérségi eszközhöz való lőszer is szerepel. Beszélt arról is, hogy Washington hamarosan új szankciókat is bejelent Oroszországgal szemben. Leszögezte: az Egyesült Államok kiáll Ukrajna mellett ameddig kell.

Egy év eltelt, és Kijev még áll. Ukrajna is áll, és a demokrácia is áll

– hangoztatta az amerikai elnök a kijevi elnöki palotában, miután megbeszélést folytatott az ukrán elnökkel.

Volodimir Zelenszkij azt mondta: Joe Biden látogatása "a támogatás rendkívül fontos jele minden ukrajnai számára".

Biden egy nappal azelőtt érkezett Kijevbe, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nagyszabású beszédre készül, amelyben várhatóan ismerteti Oroszország céljait a tavaly február 24-én indított "különleges művelet" második évére.

Forrás: MTI

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr. Proktor
@Maccska: Telitalálat Orbán beszéde, nagyon hatásos!
A fogyatékosokhoz szólt és a seggnyalókhoz...
Te melyik vagy?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
jáger laszló
Joe bácsi Kijevben keresi a győzelemhez vezetőm+oldás kulcsát
Keresi,de 1NLŐre nem találja a lelkem...
csak ennyi
barátilag
J.L.
csak úgy....
@KisTehen: @Maccska: 0rbán egy örült, ezt csak ti szintén örültek nem veszitek észre!
csak úgy....
@Maccska: shikari tibi, te egy elmebeteg! :) -de annyira,hogy téged még 0rbán is megvetne!
Dr. Proktor
@Maccska: Telitalálat Orbán beszéde, nagyon hatásos!
A fogyatékosokhoz szólt és a seggnyalókhoz...
Te melyik vagy?
csak úgy....
@KisTehen: 16:50 ezt még a kisz vagy a párt iskolán, esetleg mostanában a fidesz agymosáson töltötték abba az ökör fejedbe? 45 óta ezt szajkózza a seggfej magyar ,kezd kicsit unalmas lenni..
csak úgy....
@KisTehen: érik a rábaxás ,éhezni,fázni fogsz!
verőce21
Az oroszok nagyvonalúsága, hogy a Lemberg-Kiev vasútvonal még mindig működik...! :)
Peller Anikó
@Tehén: A NATO tagállamokat nem fenyegeti senki igyot. Ha pedig igen akkor már nem kell lőszer. De tehénszar se.

Egyébként nem értem mit eszel a ruszkikon, mondd hány éves vagy te? 8? Vagy tíz?

Mert kb annyi eszed van.

Valamint az Ukránok voltak az egyetlenek akik önként lemondtak az atomarzenáljukról. Meg is kapják érte a jutalmukat, a kedvenc putyinod szarrá bombáztatja őket, ezek semmit nem javultak a vh óta. Se. Szemét nép az orosz, bár túl sokat nem tehet ellene az egyszemélyes parancsuralom miatt, te szerencsétlen hülyegyerek.
surdilloFUJT
@Dr. Proktor: ..nem kellmessze menni,már itt is van a nagy marha baxatlan tehén,verőce a szunyogcsődör,a maccska a buzigyuri!!!EGY RAKÁS FOGYATÉKOS SEGGNYALÓ FIDESSCSICSKA!!!
Dr. Proktor
@surdilloFUJT: Ugyan, ezek csak botok, beteg algoritmussal, Hanan úr nagy pénzekért nyújtott szíves segítségével...
Mesterséges unintelligencia hajtja őket, "Made in Israel"!
Dr. Proktor
@KisTehen: Ki ellen kellene védekezni? A ruszkik bicskája már beletört Ukrajnába, ugyan hová mennének tovább?
Gyalog, harckocsik és lőszer nélkül?
Németh István
@Dr. Proktor: @Peller Anikó: @KisTehen: @surdilloFUJT: >> a lényeg, hogy ti szar tróger háborúsbűnös gazaemberek vagytok! Amig ennek a nemzetnek a vezetése a nép megbízásából kiválóan vezeti az országot és azért tesz meg mindent, hogy ti mocskos szemetek is biztonságban és lehetőleg az adott körülmények mellett is nyugodtan áljetek ADDIG NEKTEK kuss! a büdös rohadt kurva anyátokat!
az usa-nató moslék armada takarodjon Európából, az Eu vezetése abörtönbe >Äletek együtt- akasztásilag!
Aztán hogy duplán rohadjatok meg >> a nagy ható távolságú tűzérségi eszközök az ugyancsak speciális hadászati repülők >> TÁMADÓ FEGYVEREK! ha ezt kapja a zelenszkíj >> Moszkva és az orosz nagyvárosok lesznek veszélyezteve! Ez esetben EURÓPA lángba borul! Ezt akarjátok címeres geci állatok???
Dr. Proktor
@Németh István: Már megint elgurult a gyogyószered?
Németh István
@Dr. Proktor: Az, hogy az vagy aki, az egy dolog, de hogy egyszerűen nem csupán a magyar nép hanem minden élő ember aljas ellensége vagy te barom állat! Na ennek szellemében dögölj meg te barom!
A lényeg hogy >> az usa-nató armada azonnal takarodjon Európából, az Eu aljas vezetése a börtönbe! Akasztásilag!
Te ősbarom > ma nem karddal dárdával vívnak emberek ezrei s válnak adott esetben hűsökké! Hanem aljas indokkal tömegeket mészároltatnak le > hallod mészároltatnak le önös érdekekből! te főbarom állatkert ezt teszi az usa és segítti őket az Eu, csatlós korrupt vezetése! te baromfasz a hülye balliberális haverjaiddal együtt, hogy nem tudsz megdögleni!?
Az EURÓPAI NEM ZETEKNEK KÖVETELNIE KELL A JELENLEGI TELJES EU. PARLAMENT FELOSZLATÁSÁT! >>MIRE VÁRUNKI? A TOTÁLIS TÖNKRETÉTELÉRE EURÓPÁNAK???
Németh István
Sajnos az aljas és a mindenkori nép alját képező kommunista pribék szülemények, a csiszolódnii akaró, ám sehogy se megy, balliberális kéjencek, a buzik, meg a mások tetves szemétládái az irigységtől és a tehetelenségüktől nem látnak, csak a mindenáron ártani akarás a nemzet életkedvének és hangulatának megzavarására irányuló tevékenységeik képesek alamelyest bkielégíteni rohadó lényüket! >> nem kell az olimpia, nem kell a Paks, nem kell az aksi gyár de kell a háború, kelle a gyilkolás, kell a diktatúra, kell a mindenáron hatalom, meg a fekete autó, a gettóházak, gyilkolás, szemkilövés!!
Az usa-nató moslék armada takarodjon Európából, az Eu. vezetése a börtönbe! - akasztásilag!
Különben a Warsói repülőtéren a biden joe hasraesett a lépcsőn való közlekedése során, majd a vörös szűnyegtől megijedve körbejárta a repteret, nem tudtákaz eőkészítet útra terelni! HÁT EZ BIZONYÍTJA, HOGY maga a moslék Warsó sem akarja befogadni az aljas még moslékabb háborús bűnüs szemetet! Tiszta diliházi eset, senki sem figyel oda?? ettől csak világháború képződik, a népek pusztulásával>> ez annyira hülye!??!! senki se figyel??? hiába ugatok???!
simmering73
@KisTehen: Vitát nem nyitok ez a német nevű gyökér le szar tróger háborúsbűnös gazemberezett.
Németh István
@simmering73: >> A termőre fordúlt növény gyökérzete ritka érték, az élet keletkeztetésének kiinduló pontja! Ha a gyökér veszi a fáradságot és próbál egészséges törzset, mi több termésre hajlamos, a köznek hasznosat biztosítani akkor azt megbecsülni kell!! NEM LEUGATNI, MEGBE-CSÜLN KELLLLLI! Ha netán a gyökér azt érzékeli, hogy pusztítják igyekezetét és kezdenek az igyekezete ellenáre elszáradni a hajtások, a védelmet, az erőt, a tisztaságot adó hajtások, akkor bizony a gyökér kénytelen azt érzékelni, hogy "háborús bűnös" ganajok, mocskos szemétládák buzi, ruhadt trógerek, rongálják a környezetet és bizony ezen közben a gyökér felépítméyét is!!
Dögölj meg bátran te moslkék nemzet alja hazaáruló barom!
de tuddäz usa-nató aljadékoknak semmi keresnivalójuk Európában, az Eu.vetetésének a börtönben a helye! > akasztásilag!
Németh István
Akik nem ismerik fel hogy az usa- a nató útján aljas terjeszkedést hajt végre, épülnek be a nato-tagországok belső szervezeteibe azok akkora barmok mint a világmindenség! ráadásúl a nató -t finanszírozó öngyilkos barmok! Mitől véd a nató ?? amikor nincs semmiféle szovjet kommunista fenyegetettség, DE VAN EGY BALLIBERÁLIS ALJAS > demokrácia ellenes diktatúra igyekezet a moslék usa-Eu. konglomerátum részéről! Ma egyértelműen az usa AGRESZZORIZÁLT fellépésének adottságait éljük át! TENNI KELL ELLENE!!!
Az usa-nató takarodjon Európából és minden ország területéről, az eu vezetését fel kell akasztani!
Dr. Proktor
@Németh István: Sötét vagy de ezt kár reklámozni - tudjuk jól!
Németh István
@Dr. Proktor: @csak úgy e nélkül a hülye nélkül !! megkérdezem > "Sötét vagy de ezt kár reklámozni - tudjuk jól!" ezt mire alapozod, mely mondásom nem igaz, valós, hazug vagy félrevezető! Ha nem tudod minimum vázlatosan indokolni, cáfolni a mondásaimat, akkor baszd telibe azt a mocskos tripperes büdös rohadt kurva anyádat ! és azt is aki felnevelt!
mert az usa-nató armada takardjon Európából, az Eu. vezetése a börtönbe akasztásilag!
simmering73
@Németh István: Szakadt volna a kurva anyádba a fejed.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.