A kormány retorikájának egyik alappillére az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban, hogy Magyarország a béke érdekében nem szállít fegyvereket Ukrajnának, ám ez időről időre megdőlni látszik.
Kép: Facebook/Orbán Viktor
Ugyanis a Magyar Honvédség képviselői részt vettek többek között az Ukrajna katonai támogatását koordináló Ramsteini Csoport ülésén is.
Ez javarészt NATO-tagállamokból áll, de a szervezeten kívüli országok például Svédország és Grúzia képviselői is részt vesznek az üléseken – írja a Népszava.hu. Ezen egyeztetések kimondott célja a megszállt országnak nyújtott katonai segítségnyújtás koordinálása.
Az Átlátszó úgy tudja, itt jellemzően az ukrán védelmi miniszter tájékoztatja a szövetségeseket a hadi helyzetről, és arról, hogy
milyen fegyverekre van szüksége Ukrajnának. Ezt követően érkeznek a résztvevők felajánlásai.
A ramsteini csoport ülésére Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter volt hivatalos magyar részről, azonban a kiadott felvételek szerint a magyar NATO-képviselet helyettes képviselője, Géczy Balázs is vett részt az egyeztetéseken.
A Deutsche Welle felvételein felismerhető még a Magyar Honvédség Légi Vezetési és Irányítási Központ volt parancsnoka, Szűcs József ezredes.
Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára közel fél éve kommunikálta utoljára nyilvánosan, hogy részt vett az ülésen – ezt követően inkább már hallgatnak erről.
27 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Nyíltan és őszintén!!!
Semmit sem vállalunk!
Erről ennyit
barátilag
J.L.
HAHAHA
"Ukrajnába szállított fegyverekről tárgyalt az Orbán-kormány, hiába próbálják titkolni részt vettek az egyeztetéseken"
Ez azt jelenti, hogy konkrétan arról tárgyaltak, hogy ők szállítani akarnak.
A firkálmányban ellenben az van, hogy
"Az Átlátszó úgy tudja, itt jellemzően az ukrán védelmi miniszter tájékoztatja a szövetségeseket a hadi helyzetről, és arról, hogy milyen fegyverekre van szüksége Ukrajnának. Ezt követően érkeznek a résztvevők felajánlásai."
Tehát még az elfogult firkálmány sem állítja azt (naná, mivel akkor perelhető lenne), amit a cím sugall.
Ja, ez a független-objektív tájékoztatás...
Ki gondolta volna?
ukrán demokráciát vagy az orosz diktatúrát
Zelenszkijt vagy Putyint.
esetleg
orosz demokráciát vagy az ukrán diktatúrát
Putyint vagy Zelenszkijt.
Ugye nem is olyan könnyű a döntés hölgyeim és uraim!!??
Hát tessenek ezen jól L gondolkozni mielőtt döntenének!!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Az M1 független és objektív.
DÉÉÉ...
A lényeg >> az usa takarodjon a mocskos armadájával az Európai területekről, az Eu. vezetése, a börtönbe!- akasztásilag!
Harcolj viszont azért, hogy az usa-nató armada mielőbb eltűnjön Európából! az Eu vezetése meg a börtönbe! érted hugy-agyú!!??
Új hozzászólás