A büntető törvénykönyv (Btk.) módosítását kezdeményezte Novák Előd, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője annak érdekében, hogy a jelenlegi 14 helyett ismét 18 év legyen az azonos neműek közötti szexuális kapcsolat esetében a beleegyezési korhatár.

Novák Előd betiltaná, hogy valaki meleg legyen 18 éves kor alatt

Keddi budapesti sajtótájékoztatóján a politikus arról beszélt: ha szükséges, akár az alaptörvény módosítását is kezdeményezik a jelen helyzet megváltoztatása érdekében, mert szerintük ezzel a megoldással kerülhetnek valóban védett státuszba a felnőtteknél jobban veszélyeztetett fiatalok.

A Mi Hazánk az egyetlen párt, amely a pedofíliához hasonlóan a homoszexuális propagandafelvonulás betiltását is követeli

- tette hozzá Novák Előd.

A képviselő szerint a homoszexualitás "szexuális deviancia természetellenes, biológiai zsákutca", amely – a drogokhoz hasonlóan – "ideig-óráig szerezhet örömet egyeseknek, de tartós boldogságot széles körben semmi esetre sem".

Halász Géza, a Mi Hazánk család- és szociális ügyi szakpolitikusa azt hangsúlyozta:

miközben a gyermekvédelmi törvény tiltja, hogy 18 évnél fiatalabbak számára a homoszexualitást népszerűsítő, megjelenítő tartalom elérhető legyen, azt engedi, hogy egy felnőtt szexuális kapcsolatra vegyen rá egy vele azonos nemű kiskorút.

Könnyen belátható, hogy itt súlyos jogi következetlenség, hovatovább képmutatás van a szabályozásban – mondta a politikus, szégyenteljesnek nevezve ezt az ellentmondást.

Forrás: MTI

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
@Maccska: tudok kiadó olcsó lakást, mehetsz! kecskéröl magadnak kell gondoskodni és a lakásba nem viheted be!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
justhpeter
Szegény Előd sötét mint az alagút, de még fényre sincs szükség a végén.
nejlontacskó
Kíváncsi volnék, hogy ezt vajon, hogyan tudná betiltani?
Ugyan is, a szexuális beállítottság, nem elhatározás kérdése!
Az egy abnormális állapot, amelyet még a tudomány sem volt képes magyarázni!
A pedofília betiltását, megint csak viccesnek tartom, ugyan is, a törvény eleve bünteti, tehát tilos!
Egyébként is, ezek a tetvek eddig is, fű alatt léteztek, és fognak ezek után is létezni!
Sokkal szigorúbb törvényekre van szükség!
Mégis, mi az hogy védőügyvédje van egy pedofil szarházinak!
Lehet jönni az emberi jogokkal, de a pedofil, nem ember!
Kémiai kasztrálás, a homlokára tetováltatni, hogy PEDOFIL!
Ezek után pedig mehet a sittre,a köztörvényesek közé!!!
kulabombaafityiszre
Mit akar ez a szerencsétlen betiltani,hisz olyan hülye,hogy lopkodja a szivárvány zászlót a létrát meg ottfelejti.
444.hu/2020/08/17/novak-elod-elszaladt-a-rendorok-elol-a-fovaros-szivarvanyos-zaszlajaval
Clavigo
Ez a ratyi lopkodja ( gyűjti talán ) a szivárványos zászlókat...
nejlontacskó
@durbincs: most mi az apád faszát akarsz buzikám?
Mondtam már, hogy engem ugyan, nem szophatsz le, hiába könyörögsz!
ómió
Tovább apadt az efftársi értelmezési szint!? Szar ügy!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.