A Párizsban tartott január 23-ai német-francia csúcs konkrét intézkedések mellett szimbolikus gesztusokról is szólt. A Sorbonne dísztermében tartott központi ünnepségen a két ország együttműködését megalapozó Élysée-egyezmény aláírásának 60. évfordulóját ünnepelték.

Orbán tovább vergődik, kőkemény üzenet érkezett a német és francia vezetéstől

Macron és Scholz elmélyítené, az oroszbarát Orbán gáncsolná az európai integrációt. Forrás: Euronews

A rendezvény és az előtte Olaf Scholz és Emmanuel Macron által közösen kiadott kommüniké üzenete egy: erősíteni kell a német-francia együttműködést, és meg kell teremteni az európai szuverenitást – írja a 24.hu.

Januárban 20-án, a közös ünneplés előtt pár nappal, Scholz és Macron közös nyilatkozatban szögezte le legfőbb stratégiai céljaikat: az EU erősítését és „autonómabbá” változtatását, az európai védelmi képességek fokozását. Gyakorlati lépésként közös francia-német tankfejlesztést terveznek, közös katonai egységeket küldenek például Romániába, a NATO keleti szárnyának megerősítésére. Az európai szuverenitás másik stratégiai iránya a klímaváltozás elleni küzdelem, a klímasemlegesség elérése, a fosszilis energiahordozók szerepének visszaszorítása az európai energiamixben.

Mindeközben jogállamisági vita folyik Brüsszel és a nemzeti szuverenitást hangsúlyozó Orbán-kormány, illetve a jobboldali populista lengyel kabinet között, amely során nem azonos értékrendet fogadnak el a vitatkozó felek.

Olyan politikai megoldás kell tehát, ami az európai szuverenitást össze tudná egyeztetni a nemzetállami szuverenitási követelésekkel. Orbán Viktor illiberális nézetei viszont szemben állnak az EU erősítését célzó német és francia elképzelésekkel, ráadásul Ukrajna ügyében Magyarországot egyedüliként nevezik az EU-ban az oroszok támogatójának, a Kijevet erőteljesen támogatók tábora, illetve a „realista csoport” mellett.

A nemzeti szuverenitást különféle formában hangoztató keleti felfogásokkal szemben kell tehát ismét megerősíteni az európai összetartozást, vagyis a „szuverenitást”, miközben a keleti nemzeti szuverenisták jelentősen különböznek egymástól is, részben épp Ukrajna miatt. Ezt pedig a német-francia „európai szuverenista tengely” kihasználhatja, erősítendő Európa energiaellátási és védelmi képességeit.

Érthetően az európai főáramlattól egyre jobban eltérő magyarországi kormány is észbe kapott. Gulyás Gergely friss nyilatkozatában a Ma7-nek azt mondta: Magyarország nem ellenezné egy közös európai hadsereg felállítását, feltéve, hogy az nem szünteti meg a nemzeti hadseregeket.

Szerinte ezt az ötletet 2012-ben Orbán Viktor is felvetette már.

Forrás: 24.hu
Fotó: Euronews

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
elöbb-utóbb ,0rbánt kiebrudalják európából, ahova valóban nem való! 0rbán egy szigetember...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
vacsi
Mi az, hogy "kőkemény üzenet"? Olyan, mind a "megerősített albán légvédelem"?
Nyírfa
@csak úgy...: 16.02, 17.05

Ezekért a gondolataidért utólagos engedelmeddel megöleltelek! :)
Nyírfa
@Eladott Ország: 16.42

Elrettentő példaként tankönyvbe illően tökéletesek.
Németh István
A franciák és németek ha egymást utálják is, pont olyanok mint a zsidók az önös érdekeik esetén összefognak és akit csak lehet kicsinálnak - degymást ök nyugodtan basztahatják! Ez a nyugat!! Nos a németeknek nem tetszik a magyar gazdasági fejlődés, nem tetszik, hogy a nemzetgaz-daságunk erősödik és sok tekinteben felülmúlja a németek jelenlegi értékrendjét; alapvetóen morálisan, mindenképpen - és ezt ők maguk is tudják, röstellik is a moslék pofájukat!! Na most a franciáknak - következésképpen az Eu-usa vezetésnek is - bassza a csőrét, hogy nem az ő atomerőművük akarna Pakson működni >> és összejátszva a németekkel szart kevernek mégpedig a megrendelt és a már legyártott nénet gyátrású vezérlő rendszert nen akarják a Paksi erőmű részére leszállítani! Ezzel is akadályozva az önálló energia-ellátottságunk kialakítását! Az akkumulátor-gyár létesítésének akadályozása már csak hab a tortán! A többiről meg most ne is beszéljünk!
Való igaz, hogy ma már sajnálják, hogy az adott trianoni időszakban nem a teljes magyarságot számolták fel, mert amilyen nagy fasz vezetése volt akkor az országnak "kéjemszépen tekintetes nagyságos urak alázatos tisztelettel" nyugodtam megtehették volna! ÉS képzeljétek, akkor nem lenne gond szarba se venni a magyar polgárságot! Most és hála Istenkének van egy talpraesett polihisztor vezetése az országnak amely karrakter és az usa-Eu csak a legaljasabb dolgok árán tud bármit is érvényesíteni esetünkben! TEHÁT HAJRÁ ORBÁN VIKTOR, HAJRÁ MAGYAR-ORSZÁG!!! és nefeledjük >> PUSZTULJANAK A NÉPÜNK NEMZETÜNK ELLENSÉGEI!!! persze ti is ha a hazánk ellen nyilvánultok meg !!! Van ám ilyen köztetek!! >> @Nyírfa: @vacsi: @drrotf: @Nessy: @csak úgy...:@Eladott Ország,...
A lényeg tehát > az usa-nató armada takarodjon Európából és az eu.vezetésa a börtönbe !! -akasztásilag!
Csizmás Kond
...európai főáramlat...akár az árvíz, nyomor és pusztítás a nyomában.
koszpeko
@csak úgy...: ''senkit sem szabad megölni, mindenki jó valamire!''
Esetleg gödröt tölteni?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.