Ferenc pápa ismét kijelentette, hogy a békét kívánja szolgálni.

Ferenc pápa beleegyezett, hogy Kijevbe utazik, ám van egy feltétele
Alberto PIZZOLI / AFP

Az interjúban az egyházfő elmondta, hogy már a háború második napján felajánlotta, hogy Moszkvába utazik. Javaslatát Szergej Lavrov orosz külügyminiszter akkor köszönettel visszautasította.

Ferenc pápa beleegyezett, hogy Kijevbe utazik, de csak azzal a feltétellel, ha Moszkvába is elutazhat

- derül ki abból a nyilatkozatból, melyet La Nación című argentin lapnak adott az egyházfő.

A lap szombati kiadásában a katolikus egyházfő úgy fogalmazott, hogy vagy mindkét helyre elutazik, vagy egyikre sem. A Vatikán már régóta ajánlja, hogy közvetít a háborúban álló felek között. 

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

KisGenyo2
Moszkvába menni nem kell félnetek jó lesz. (A vesszőket tegyétek ahova passzol) XD
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nyírfa
Egy pápa, aki feltételeket szab? Hiba. El kéne vinnie a szeretet üzenetét Ukrajnába.
Papok.
KisGenyo2
Moszkvába menni nem kell félnetek jó lesz. (A vesszőket tegyétek ahova passzol) XD
jáger laszló
Azt hiszem,hogy az ima itt nem sokat fog segíteni!!!
Az istennek itt nincsen befolyása a folyamatokra...
csak ennyi
barátilag
J.L.
Eladott Ország
Már azt hittem, hogy csak Orbánnal együtt hajlandó Kijevbe utazni, a mi örök békeharcosunkkal. Orbán: Megvédjük Európát. Tárgyi bizonyíték került elő, hogy Orbán a Street Fighter milyen régen harcol a jogállamért, bár a páncélos öltözet kissé pocakosra lett tervezve. Már látom is magam előtt ahogy megérkezik Kijevbe:
twitter.com/fratellowoodo/status/1396450087254077442/photo/1
pbs.twimg.com/media/E2Ev8p7XEAA6GJe?format=jpg&name=large

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.