Új szabályokat vezetnének be a sofőrökre egy készülőben lévő EU-s módosítás szerint. Ennek értelmében, ha valaki 70 év felett is meg szeretné tartani a jogosítványát, bizonyos teszteket meg kell ismételnie – ezzel igazolva, hogy alkalmas a vezetésre. Az EU célja, hogy 2050-re egy halálos baleset se történjen az utakon. A terv az, hogy 2030-ra a felére – kevesebb mint 10 ezer – csökkentik a halálos balesetek számát. Egyes adatok szerint ugyanis 2022-ben valamivel több mint húszezre haltak meg az utakon Európában. Szlovákiában egyébként a 65 év feletti sofőröknek ötévente kötelező az orvosi vizsgálat. Németországban egy-egy baleset után is kötelezhetik a sofőrt alkalmatossági tesztre. Dániában a 75 év felettieknek orvosi igazolás kell, 80 év felett pedig évente kérvényt kell benyújtaniuk a vezetéshez.. Spanyolországban 65 év felett ötévente kell megújítani a jogsit, Nagy-Britanniában 70 év felett háromévente, de ott még egy kérvényben fel is kell tüntetni minden egészségügyi...
Változás a jogosítványoknál
Forrás:
ripost.hu
Feltöltő: Emmersson71
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten

Itthon
- 2023. September 27., 19:12
Orbán a szélsőjobboldali Marine Le Pennel tárgyalt a Karmelitában

Itthon
- 2023. September 27., 21:25
Gyengült a forint

Szórakozás
- 2023. September 27., 20:25
Novák Katalin találkozott a Guns N' Roses gitárosával, csináltak is pár képet – fotó!
További ajánlatok
Szórakozás
- 2023. September 26., 21:23
Megszólalt a TV2 Andor Éva kellemetlen bakivideója után – Ezért láthatott napvilágot a felvétel

Itthon
- 2023. September 26., 18:06
Szelfizni akart a magyar fitnesztréner, lezuhant és meghalt

Itthon
- 2023. September 26., 17:41
Pataky Attila újabb magasságba jutott el: a Karmelitában fotózkodott Orbánnal
9 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Az ittas és vagy drogos sofőröket nem orvosi ellenőrzéssel lehet megfogni - bár tény, ha 3 havonta lenne vérvétel a jogosítvánnyal rendelkezőknek, sok ilyen barmot lehetne eltiltani a vezetéstől. Csakhogy az autó benzinnel (stb) megy, nem jogosítvánnyal!
Új hozzászólás