Új szabályokat vezetnének be a sofőrökre egy készülőben lévő EU-s módosítás szerint. Ennek értelmében, ha valaki 70 év felett is meg szeretné tartani a jogosítványát, bizonyos teszteket meg kell ismételnie – ezzel igazolva, hogy alkalmas a vezetésre. Az EU célja, hogy 2050-re egy halálos baleset se történjen az utakon. A terv az, hogy 2030-ra a felére – kevesebb mint 10 ezer – csökkentik a halálos balesetek számát. Egyes adatok szerint ugyanis 2022-ben valamivel több mint húszezre haltak meg az utakon Európában. Szlovákiában egyébként a 65 év feletti sofőröknek ötévente kötelező az orvosi vizsgálat. Németországban egy-egy baleset után is kötelezhetik a sofőrt alkalmatossági tesztre. Dániában a 75 év felettieknek orvosi igazolás kell, 80 év felett pedig évente kérvényt kell benyújtaniuk a vezetéshez.. Spanyolországban 65 év felett ötévente kell megújítani a jogsit, Nagy-Britanniában 70 év felett háromévente, de ott még egy kérvényben fel is kell tüntetni minden egészségügyi...
Változás a jogosítványoknál
Forrás:
ripost.hu
Feltöltő: Emmersson71
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten

Itthon
- 2023. June 5., 10:58
Minden nap le fogja lerántani a leplet az Orbán-kormány hazugság-gyárról – Hadházy felkészült, 3 hónapos harcot hirdetett

Itthon
- 2023. June 5., 10:03
Bencsik "nem kommunista" András szerint rossz oldalon állnak a magyar katonák Koszovóban

Itthon
- 2023. June 5., 10:40
Orbánék milliárdos propagandistája 230 ezerre húz le minket a pár perces, iskolás szintű, ráadásul hibás szerkesztésért
További ajánlatok

Itthon
- 2023. June 4., 20:52
Villámlás, szél, jégeső, zivatar – Drámai változás jön az időjárásban hétfőtől

Sport
- 2023. June 4., 20:06
Női kézilabda BL: Elúszott a Fradi-álom, megvédte címét a norvég Vipers

Sport
- 2023. June 4., 19:58
Orbán Viktor a Fradi BL-győzelméért drukkol, 19 ezer néző között szurkolva üzent az MVM Dome-ból – fotó
9 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Vagyis nem túlzás.
Ha én dönthetnék, minden sofőrt évente elküldenék minimum szemészetre, fülészetre és EKG-ra. Ha csak egy élet megmenekül így, már megérte!
Az ittas és vagy drogos sofőröket nem orvosi ellenőrzéssel lehet megfogni - bár tény, ha 3 havonta lenne vérvétel a jogosítvánnyal rendelkezőknek, sok ilyen barmot lehetne eltiltani a vezetéstől. Csakhogy az autó benzinnel (stb) megy, nem jogosítvánnyal!
Új hozzászólás