A nyugat állt az '56-os forradalom mögött – tért vissza a sokat hallott narratíva az orosz állami tévébe.

A nyugat bűne az '56-os forradalom – Újra ezt szajkózzák az oroszok

Más megvilágításban 1956 – Fotó: 123rf.com

A The Kremlin Yep nevű, orosz propagandaadásokat szemléző Twitter-oldalon megjelent videón egy Borzenko nevű orosz haditudósító értekezik a rendszerváltást kiváltó és azt megelőző forradalmakról – számol be a Telex.

Borzenko, aki a ‘80-as és ’90-es években Bukarestben dolgozott tudósítóként, arról beszélt, a romániai rendszerellenes forradalom (a „color revolution” tehát „színes forradalom” szóhasználat posztszovjet vonatkozásban elterjedt megnevezés az orosz hatalom megbuktatását célzó, nyugati erők által szervezett felkelésekre) azért lehetett sikeres, mert azt a franciák szervezték, nem úgy, ahogy a két korábbi – bukott – forradalmat, a ‘68-as csehországit és az ’56-os magyarországit, amit az „angolszászok” szerveztek.

Borzenko szerint „a franciák walkie-talkie-kal rohangáltak Bukarestben, abban az időben ugyanis még nem volt internet, és nehezebb volt 20.000 embert összeterelni egy helyre”. Szerinte Amerika Romániába is „öntötte a pénzt”, és ott sikert is értek el ezzel a taktikával, így alakulhattak meg a gazdag, amerikabarát civil szervezetek. Borzenko ezután azt kezdi el fejtegetni, hogy az amerikai pénzt ész nélkül költő civilek miatt először minden megdrágult Romániában, aztán elkezdték kiszorítani az oroszokat.

Visszatért a sokat hallott narratíva az orosz tévébe

Forrás: Telex
Fotó: 123rf.com

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
@Shikari: @KisTehen: nyugat nem akart III. világháborút! -akkor azért hisztiztetek volna,mert a magyarok hibbantabbik fele mindíg és mindenért hisztizik! benneteket jobb cserben hagyni..
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Shikari
A nyugat bűne az is, hogy cserben hagytak és hazudoztak a magyaroknak!
KisTehen
a nyugat szarban hagyta magyarországot 56-ban
KisTehen
45-ben pedig odalöktek minket az oroszoknak
csak úgy....
@Shikari: @KisTehen: nyugat nem akart III. világháborút! -akkor azért hisztiztetek volna,mert a magyarok hibbantabbik fele mindíg és mindenért hisztizik! benneteket jobb cserben hagyni..
csak úgy....
a ruszki hazugságoknak se vége se hossza,hülye aki hisz nekik!
KisTehen
@csak úgy...: most miért nem hisztizik, kis putyinfióka
KisTehen
@csak úgy...: simán belelöknétek a világot a 3. vh-b ukrajna kapcsán
csak úgy....
@KisTehen: mint a szart! :) föleg benneteket hisztiseket!
csak úgy....
@KisTehen: a ruszkik ingyen dugnák a nejed..,meg téged is! ;)
KisTehen
@csak úgy...: életedben most mondtad ki az első igaz mondatodat
KisTehen
@csak úgy...: .

"mint a szart!" úgy belelöknétek a világot a 3. vh-ba

életedben most mondtad ki az első igaz mondatodat
csak úgy....
@KisTehen: te ökörnyál, ezt csak én mondtam, nem vetted észre? ez nem hivatalos! :)
az biztos,hogy 1-2 hétre a nyakatokra küldeném a ruszki haverjaitokat, had tapasztnyaljatok!
csak úgy....
@KisTehen: szánalomka,te ritka buta! :)
m73
@Shikari: meg az is, hogy téged nem akasztottak fel:-)
Péter2
@csak úgy...: Páran nagyon viccesek , még , hogy nyugat cserben hagyta Mo-t , nem hallottam olyant , hogy nyugat mondta volna csináljatok forradalmat ! Amúgy meg Hruscsov idősebbik fia nyilatkozta egy geogafi műsorban kérdezek rá 56-ról mit tudott mit hallott családon belül , azt mondta , hogy azért jöttek vissza 56 a szovjet csapatok , mert nem akarták , hogy a horthyhoz fajta rendszer, vissza ne jöjjön a keleti blokkba ! Tehát miattuk szopott Magyarország .
csak úgy....
@Péter2: a fidesz magyarok bünbakok keresésében és találásában fölülmúlhatatlanok!
simmering73
@KisTehen: Te szellemi lampion. Ha a baráti oroszotok nem állna ilyen szarul a haditechnikájával, már rég megkockáztatta volna a 3. vh-t. De ők is látják, hogy csak vesztesen jönnének ki belőle.
simmering73
@Shikari: Nem hagyták cserben, te másik szellemi lampion. Ha beavatkoztak volna, jön a 3. világháború.
KisTehen
@simmering73: né mán ... a hülye @csak úgy...: meg minket vádol a 3. vh-s riogatással

HAHAHA

faszok vagytok ecsém, egytől egyig
Maccska
A majdan téri puccs egyértelműen CIA buli volt.
csak úgy....
@KisTehen: nyugodtan vádolhatlak, hiszen te elmebeteg és így nincs következmény! :)
érted zizike?
Nessy
Az USA, és a nyugat is a szuezi válsággal volt elfoglalva! Az orosz kiskatonák, akik a kórház előtt álltak, meg voltak róla győződve róla, hogy ők most Szuezben vannak! Miközben a szerencsétleneket majd megvette az Isten hidege, nem lehetett őket meggyőzni, hogy Szuezben meleg van pálmafák, ez meg Budapest, ahol hideg tél van.
Maccska
. Mi történt február 20-án?

Február 20., a nap, amikor emberek tucatjai haltak meg, a Majdan legnagyobb és legszörnyűbb titka.

A hivatalos verzió szerint a hatalom elkezdte leöldösni a tüntetőket. A másik elterjedt nézet szerint provokációról van szó.

A tény, amiket senki nem vitat: először a Majdanból kezdtek lőni a rendőrökre. Ivan Bubencsik hírhedt beismerése után ezt a tényt immár a hivatalosságok sem kérdőjelezik meg. A rendőri erők menekültek, a felkelők utánuk, de ekkor mesterlövészek kezdték lőni a tüntetőket. Az eredmény: éppen akkor, amikor megkezdődött Janukovics találkozója a lengyel, német, francia külügyminiszterekkel, halottak tucatjai feküdtek a kijevi utcákon. A kiömlött vér nyomán a hatalom teljesen összecsuklott. Janukovics lényegében kapitulált, a rendfenntartó erőket kivonták Kijev központjából. A Majdan által kezdett lövöldözés elérte a célját.
Maccska
Teljességgel figyelmen kívül hagyná az Európai Unió álláspontját Ukrajnával kapcsolatban az Egyesült Államok – derül ki abból a meglehetősen nyers hangvételű telefonbeszélgetésből, amely Victoria Nuland, az amerikai külügyminisztérium európai ügyekért felelős külügyi államtitkára és Geoffrey Pyatt kijevi nagykövet között zajlott le nemrég. A telefonbeszélgetésre – amelyet minden valószínűség szerint az oroszok hallgattak le és szivárogtatták ki – a két politikus január 25-e után keríthetett sort. Tanúsága szerint az Egyesült Államoknak nem tetszik a brüsszeli politikusok inaktivitása – az ezzel kapcsolatos ingerültségének Nuland a „Fuck the EU” fordulattal hangot is ad. És nem szívesen látná kormányon a két hónapja tartó kijevi tüntetések egyik vezéralakját, Vitalij Klicsko volt nehézsúlyú bokszvilágbajnokot. Nuland szerint Ukrajna sorsát a gazdasági tapasztalata miatt inkább Arszenyij Jacenyukra, a bebörtönzött exkormányfő, Julija Timosenko mögött álló Batykivscsina (Haza) párt vezetőjére kellene bízni. Ezzel többé-kevésbé Pyatt is egyetért, hozzátéve, Klicskóra az Oleh Tyahnibok fémjelezte szélsőjobboldali Szvoboda ellensúlyaként azért szükség van.

2014.
Maccska
Ki bérelte fel a Majdan orvlövészeit?
Az észt külügyminiszter egy kiszivárgott telefonbeszélgetés szerint nem tartja kizártnak, hogy valaki a korábbi ukrán ellenzéki vezetők közül bérelte fel azokat az orvlövészeket, akik a kijevi Majdanon tüntetőket és rendőröket öltek meg a tüntetések idején

egy, a sérülteket kezelő kijevi orvosnő ezt mondta neki: minden jel arra utal, hogy ugyanazok a mesterlövészek végeztek rendőrökkel és tüntetőkkel is. Erre utal az orvos szerint az, hogy a sebek alapján ugyanolyan típusú lövedékekre lehet következtetni. Paet azt mondta Ashtonnak, a civil aktivisták zavarónak tartják, hogy az új ukrán vezetés "nem akarja kivizsgálni, mi is történt pontosan" a Majdanon
jáger laszló
Lázár pedig bejelentette mind a 48s,mind az 56s forradalom történelmi távlatból tekintve győztes volt!!!???
Tessék ehhez tartani magatokat és nem kételkedni!!!
Bár engem 1 kicsit +zavar ,de fölösleges ezen vitatkozni...
csak ennyi
barátilag
J.L.
ómió
Pedig, efftársak, az az akkor 11 éves "élmunkátok" eredménye volt!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.