A német fővárosban a népek tavaszának eseményei több mint 250 halálos áldozattal jártak anno.

Korhű utcai barikáddal, a szabadság és a demokrácia témája köré szervezett programok sorával, és a magyar kulturális intézet révén a pesti Pilvax Kávéház modern változatával emlékeznek a hétvégén Berlinben az 1848. március 18-i forradalomra – olvasható az MTI hírében.

Berlinben korhű utcai barikáddal emlékeznek az 1848-as forradalomra

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

Az 1848-as nemzeti és polgári szabadságmozgalmak – a népek tavasza – poroszországi eseményeinek 175. évfordulójára húsznál is több rangos kulturális intézmény összefogásával szervezték meg az Berlini hétvége a demokráciáért (Berliner Wochenende für die Demokratie) elnevezésű rendezvénysorozatot, amelyet Frank-Walter Steinmeier államfő és Franziska Giffey kormányzó polgármester nyitott meg a több mint 250 halálos áldozatot követelő összecsapások egyik helyszínén, a belvárosi Friedrichstraße és a Jägerstraße sarkán felállított korhű barikádnál.

A szövetségi elnök kiemelte, hogy a Berlinben és sok más német városban kibontakozott mozgalmak nagyban meghatározzák a mai Németország berendezkedését, a sajtószabadság és a véleményszabadság, a gyülekezési jog, az egyéni szabadságjogok összes formája mind-mind ebből a korszakból ered.

A berlini forradalmárok véráldozata azt is megmutatja, hogy "a demokráciának mindenekelőtt elkötelezett polgárokra van szüksége", akik "kiállnak és megvédik a demokráciát" – mondta Frank-Walter Steinmeier.

Franziska Giffey, a tartományi rangú főváros vezetője rámutatott, hogy az önkény és az elnyomás ellen nemcsak férfiak lázadtak fel, hanem nők is. A rájuk való emlékezés arra is felhívja a figyelmet, hogy más országokban a jelenkorban is ugyanazokért az értékekért küzdenek, mint 175 éve Berlinben, ezt mutatja a többi között az iráni tüntetések példája – mondta.

A szabadságjogokat, törvény előtti egyenlőségeket és egységes német népképviseletet követelő mozgalom forradalmának jelenkori vonatkozásairól a német történelmet globális összefüggések között vizsgáló Humboldt Forumban, az egykori uralkodói székhely és keletnémet parlament helyén átértelmezve újjáépített városi kastélyban tartották a legtöbb rendezvényt. Bemutatták például Jean Genet Cselédek című darabját felnőtteknek szóló bábszínházi produkció formájában, és a szabadságról szóló dalokból válogatott DJ-szettel lépett fel Yuriy Gurzhy, a Magyarországon Gryllus Dorka és Wahorn Simon közreműködése révén is ismert legendás berlini RotFront Emigrantski Raggamuffin kollektíva alapító tagja.

A programsorozatba a német fővárosban működő magyar kulturális intézet, a Collegium Hungaricum Berlin (CHB) is bekapcsolódott. A Berlin központjában, a Humboldt Forumtól alig pár száz méterre álló neobauhaus épületének földszintjén a pesti Pilvax Kávéház modern változata várja a látogatókat egészen júniusig.

A Club 1848 – Gyere be, maradj itt (Club 1848 – Komm rein, bleib hier) címet viselő, "bejárható és interakcióra késztető installáció" feleleveníti a fiatal pesti értelmiségiek találkozóhelyét, "akik ötleteikkel és írásaikkal előrelendítették Magyarország fejlődését a 19. század közepén" – áll a CHB közleményében.

Mint írták, "a Club 1848 kreatív és esztétikai szempontból is magas színvonalon megvalósított kísérlet arra, hogy egy nemzeti témát a fogadó ország kulturális hagyományaihoz és jelenkori kérdéseihez igazodva mutassunk be, kihangsúlyozva a két ország történelmének érintkezési pontjait is". Így a látogatók megismerkedhetnek Petőfi Sándor munkásságával, a korszak magyarországi és európai eseményeivel, "és közben saját korunk társadalmi igényeire is reflektálhatnak".

Az enteriőr alkalmi programok helyszínéül is szolgál, és állandó jelleggel nyitva áll az intézet közönsége előtt, akár tanulóhelyként vagy co-working térként is – tették hozzá.

Forrás: mti.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.