Nagy többséggel, 269 igen szavazattal, 37 ellenében és 43 képviselő távollétében elfogadta a svéd parlament azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi a skandináv ország csatlakozását a NATO-hoz, amennyiben a NATO mind a 30 jelenlegi tagállama ratifikálja a csatlakozási jegyzőkönyvüket.

Nagy többséggel elfogadta a parlament a NATO-csatlakozásról szóló jogszabályt Svédországban

Tobias Billström svéd külügyminiszter a szavazás előtt tartott hatórás parlamenti vita során azt mondta: „meggyőződése”, hogy Svédország a katonai szövetség teljes jogú tagja tud lenni még a júliusi vilniusi NATO-csúcsértekezlet előtt, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ha valamilyen okból kifolyólag országa mégsem tudna csatlakozni a szövetséghez, akkor a NATO nyitott ajtók politikája kérdőjeleződik meg.

A 349 képviselőből álló svéd törvényhozás jelenlegi nyolc pártja közül csak a Baloldali Párt és a Zöld Párt képviselői szavaztak a javaslat ellen. A zöldek nevében Jacob Risberg azt mondta, hogy a katonai szövetséghez való csatlakozás növeli a nukleáris hadviselés kockázatát, mert „az atomfegyvereket elrettentő eszközként használják.”

Aron Emilsson, a Svéd Demokraták képviselője, a parlament védelmi bizottságának elnöke történelminek és szükségesnek nevezte a csatlakozást, és hangsúlyozta: “semmi sem növeli gyorsabban Svédország védelmi képességeit, mint a védelmi szövetséghez való csatlakozás.”

Svédország a vele szomszédos Finnországgal együtt tavaly májusban, három hónappal az Ukrajna elleni orosz háború kezdete után adta be csatlakozási kérelmét a NATO-hoz.

Forrás: MTI

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jáger laszló
Végül is a NATO 6almas erősödés előtt áll befizetési szinten!!
Más + különben sem érdekes...
csak ennyi
barátilag
J.L.
KisTehen
@jáger laszló: 30 napra való lőszertartalékkal kellene rendelkeznie a tagoknak ... ezt csak az usa teljesíti
KisTehen
index.hu/gazdasag/2022/12/22/ukrajna-europa-haboru-loszer-oroszorszag/

Az Egyesült Államokon kívül egyetlen NATO-tagországnak sincs elegendő fegyverkészlete egy nagyobb tüzérségi háború megvívásához, vagy ipari kapacitása ilyen tartalékok létrehozásához – mondta Nico Lange, a német védelmi minisztérium volt vezető tisztviselője. Elmondása szerint ez azt jelenti, hogy a NATO nem lenne képes megvédeni a területét a nagyobb ellenfelekkel szemben, ha most támadás érné.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Így van most Gálvölgyi János
Szórakozás - 2023. June 3., 16:36
Így van most Gálvölgyi János
A szomszédba látogatott III. Károly király
Nagyvilág - 2023. June 3., 12:00
A szomszédba látogatott III. Károly király