Emmanuel Macron francia elnök pénteken, az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek brüsszeli találkozója után tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy áprilisban az Európai Bizottság elnökével, Ursula von der Leyennel együtt Pekingbe utazik, hogy tárgyalásokat folytasson Hszi Csin-ping kínai elnökkel az ukrajnai háborúval kapcsolatban.

Emmanuel Macron és Ursula von der Leyen Kínába utazik
Fotó: John Thys / AFP

A francia elnök kijelentette: a bizottság elnökével együtt egységesen próbálják majd meggyőzni a pekingi vezetést: gyakoroljon nyomást Moszkvára annak érdekében, hogy véget vessen ukrajnai háborújának.

Macron a sajtótájékoztatón hangsúlyozta annak a most született uniós megállapodásnak a fontosságát, amelynek értelmében az EU közös beszerzésen keresztül egy év alatt egymillió lőszert fog biztosítani az ukrán védelmi erőknek. Kiemelte, hogy az uniós csúcson a tagállamok megerősítették eltökéltségüket abban, fellépnek az Ukrajnában elkövetett bűncselekmények büntetlensége ellen, és támogatják a nemzetközi bíróságok munkáját ezen a területen.

Az energiaügyekről szólva a francia államfő azon a véleményen volt, hogy az EU a számos borúlátó előrejelzéshez képest sokkal jobb helyzetben lesz a tél végén, mivel a gázkészleteket továbbra is feltöltve tartják. Kiemelte, hogy Franciaország nagymértékben befektetett a megújuló energiába, de felhívta a figyelmet az atomenergia dekarbonizációs folyamatokban játszott fontos szerepére is.

Az uniós csúcs euróövezettel foglalkozó pénteki tanácskozásával kapcsolatban elmondta, hogy a tagállami vezetők, Christine Lagarde-dal, az Európai Központi Bank elnökével tárgyaltak az európai bankszektor helyzetéről. Macron hangsúlyozta: az európai bankrendszer szilárd alapokon áll az e területre vonatkozó uniós szabályozásoknak köszönhetően. "Tanultunk a múltbeli válságokból. Ma az euróövezet az a terület, ahol a bankok a legstabilabbak, mert szoros figyelemmel követték a 2008-as pénzügyi válságból eredő banki szolvencia- és likviditási mutatókat."

Emmanuel Macron hazájának belpolitikai helyzetére is kitért. Elmondta, hogy az ő kérésére halasztják el III. Károly brit uralkodó és hitvese, Kamilla királyné párizsi látogatását, amely vasárnaptól szerdáig tartott volna, mert a nyugdíjreformok elleni tüntetések miatt "komolytalan lett volna" azt fenntartani "A francia kormány olyan körülmények között szeretné vendégül látni a brit uralkodót, amelyek "méltóak a két ország baráti viszonyához" – jelentette ki. Felvetette, hogy a királyi pár a nyár elején látogathatna Franciaországba, és megerősítette, hogy részt fog venni az új brit uralkodó koronázási ceremóniáján.

Hangsúlyozta azt is, hogy a francia parlament a tüntetések ellenére is működik. "Haladunk előre, az ország nem állhat meg" – hangsúlyozta. Elítélte az erőszakos demonstrációt, és támogatásáról biztosította a rendvédelmi szerveket, akik véleménye szerint "példamutató munkát" végeznek.

Forrás: MTI

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Maccska
Talan az USA val kellene inkább beszélni ha unjuk a szláv csetepatét.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
KisTehen
vajon a sok hüle libsink fogja ezért fikázni őket?
KisTehen
és, ha orbán látogatna el kínába?
rokker33
Már elkésett a két barom! Putyin már beszélt csing csang csung minielnökkel! Tuti Putyinrq fog hallgatni nem a liberális majmoknak :)
Philip Marlowe
Rájöttek, hogy hiba volt a ruszkikkal összeveszni?
Ezért most azt hiszik, hogy kína segítségével kibékíthetik Putyinékat?
Vagy annyira hülyék, hogy kínát is magukra haragítsák!?
Yoda69
Sok ertelme nincs a latogatasnak, mivel kinanak csak jo ha haboru van Europa hataran. Olcson veheti a ruszki olajat es a gazt, bonusz az ellensegei gyengitik es kivereztetik egymast. Szerintem suttyomban fegyvert is ad putyinnak. Remelem az USA rajta tartja vigyazo szemet a sargakon.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Így van most Gálvölgyi János
Szórakozás - 2023. June 3., 16:36
Így van most Gálvölgyi János
A szomszédba látogatott III. Károly király
Nagyvilág - 2023. June 3., 12:00
A szomszédba látogatott III. Károly király