Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) egy csütörtökön kihirdetett ítéletében elmarasztalta Magyarországot egy, a romák oktatási szegregációjával kapcsolatos ügyben, és egyben felszólította a kormányt, hogy dolgozzon ki olyan szakpolitikát, amely nem teszi lehetővé ezt a gyakorlatot.

Strasbourg 7000 euróra büntette a magyar államot egy roma oktatási szegregációs ügy miatt

Fotó: Pixabay

Az ügy roma származású felperese 2013 és 2014 között egy olyan általános iskolába járt, amelyet kizárólag roma diákok látogattak. A panaszos állítása szerint az iskolában oktatott tananyag szinten aluli volt, 2013-as oktatási adatok szerint az ott tanulók kevesebb mint 10 százaléka tanult tovább.

A panaszos anyja kérelmet nyújtott be az oktatási hivatalhoz annak érdekében, hogy a fiát helyezzék át egy másik iskolába, amely jobban megfelelne a halláskárosodás miatt kialakult enyhe tanulási nehézségeinek. Ezt a kérelmet elutasították, mivel az illetékes hatóságok szerint a fiú nem lakott az érintett tankörzetben. A felperes szerint az iskola tömegközlekedéssel csupán öt percre volt a lakóhelyétől.

2015 decemberében a kérelmező, arra hivatkozva, hogy joga van a diszkriminációmentes oktatáshoz, alkotmányjogi panaszt nyújtott be, de az Alkotmánybíróság elutasította, megállapítva, hogy az ügy nem vet fel alkotmányossági kérdést.

Az EJEB a mostani ítéletben megállapította, hogy a panaszost "szegregált körülmények között oktatták", és az állam köteles lett volna lépéseket tenni ezen egyenlőtlenségek megszüntetésére, valamint annak elkerülésére, hogy a romákkal szembeni hátrányos megkülönböztetés állandósuljon.

A faji szegregációtól mentes társadalmi együttélés alapvető értéknek számít a demokratikus társadalmakban, és ennek egyik eszköze az integrált oktatás – áll az ítéletben.

A bírósági döntés értelmében Magyarországnak 7000 eurót kell fizetnie a felperesnek erkölcsi kártérítés címén és további 4537 euró perköltséget.

Forrás: mti.hu

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
colibri
A büntetés jogossága mellett az nagy baj, hogy a magyar államot büntették és nem a döntéshozó személyeket! Biztosan sokkal kevesebb büntető ügy lenne, ha az egyéneknek kellene anyagilag felelni a tetteikért.
Terminátor
Sajna az ügy kétélű.
Miért alacsonyabb egy romákat oktató iskola szinvonala?
A növendékek, vagy a tanárok miatt?
Lehet keresni a választ.
Ha a növendékek miatt, akkor jó a szegregáció, ha a tanárok miatt, akkor nagy baj van!
jáger laszló
Ez 10 évvel ezelőtti helyzet volt,de most mi a helyzet!!!???
Javult valamit a szegregáció területén!!!??
Nekem erős kétségeim vannak...
csak ennyi
barátilag
J.L.
Juhász István
Amikor kisdiák voltam, SZEMMEL LÁTHATÓ VOLT, hogy kik azok a diákok, akiknél otthon volt könyvtár, a szülők jól képzett emberek, és tudnak segiteni a gyermeknek, zeneiskolába, egyéb helyekre járathatták a nebulójukat. Egyetlen roma sem volt köztünk, hiszen a város azon részében nem éltek cigányok. Volt viszont 2-3 igencsak renitens diáktársunk, akiket viszont időről, időre, kibuktattak, mert hátráltatták a többiek fejlődését. Legyen mindenki ŐSZINTE : ÖRÜLNÉL, ha a gyermeked osztályába beiratkozna a 30 fős létszámból 5 roma gyerek ? Igencsak VISSZAHÚZNÁ a többieket, az előbb felsoroltak HIÁNYA, és ez a te gyereked előmenetelét is hátráltatná. Tegyen valaki itt IGAZSÁGOT !!! Ugye nehéz ?
Gazella
@KisTehen: tudjuk jogy rendkivülien igen ritka degenerált példány vagy.
Pálinkás Pál
pedig cigány ügyben a szegregáció,meg a sterilizálás lenne a megoldás...mennyivel könnyebb lenne, pl nem rontaná a levegőt a puhos..!
ómió
Magyarország "szegregálásáért", húgyagyú bolsijai, meg talán Ursula von der Pfizert büntetitek!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.