Pedig korábban a magyar kormány is adott pénzt fegyverekre Ukrajnának azon a szervezeten keresztül, amit most éppen gáncsolnak.

Orbánék újabb vétója miatt 500 millió eurót nem kaphat meg Ukrajna az uniótól

Orbán Viktor Brüsszelben. Facebook / Orbán Viktor

Magyarország hétfőn váratlanul megakadályozta az Európai Békekeret (EPF) nyolcadik részletének folyósítását az Ukrajnának szánt fegyverekre – szúrta ki a 444.hu az olasz ANSA hírügynökség oldalán a hírt. Az ANSA nem nevezte meg értesülésének forrását.

A blokkolt részlet értéke 500 millió euró, amit jövő hétfőn kellett volna folyósítani.

Az ANSA értesülése szerint a magyar vezetés garanciákat követelt arra, hogy az Európai Békekeret a jövőben is megtartja globális horizontját, vagyis nem kizárólag Ukrajna felfegyverzésével foglalkoznak majd.

A szervezetet 2021-ben hozta létre az Európai Tanács, a költségvetésen kívüli alap célja, hogy nagyobb mértékben legyen képes megelőzni a konfliktusokat, békét teremteni és megerősíteni a nemzetközi biztonságot. Mióta tavaly februárban kitört a háború, az uniós tagállamok az EPF-en keresztül veszik a fegyvereket az orosz invázió ellen védekező Ukrajnának.

A hivatalos retorikája ellenére ehhez a magyar kormány is csatlakozott, közel 1,6 milliárd forinttal

– idézi fel a 444.hu. Ugyanakkor a magyar kormány már idén januárban is blokkolta az újabb 500 millió eurós segély jóváhagyását.

48 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Találjon el egy "magyarok madarai" ukrán drón orbán! Lehetőleg akkor amikor ülésezel kormányod(búnszövetkezed) tagjaival a karmelitában!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Qqberci
Ez az izgága potrohos pöcs megint helybe megy egy pofáncsapásért...
CsipkeRózsa
Az lenne meglepő, ha Orbán támogatna egy többség által javasolt, megszavazott segítséget Ukrajnának.
kereső
Találjon el egy "magyarok madarai" ukrán drón orbán! Lehetőleg akkor amikor ülésezel kormányod(búnszövetkezed) tagjaival a karmelitában!
Edebácsi
Már megint ez a farok akarja csóválni a kutyát?!
Pálinkás Pál
el kell venni a vétójogot...azt pofázhat ez a koszos cigó...puhos, ugye tudod hogy ennyi pénz töredékéért is haltak meg emberek...!?...és az ukik eddig is erősen utálták a pofádat...én helyedben vigyáznék magamra...
vacsi
Igen, eleinte a magyarok is segítették őket, de a "hálájuk" igencsak furcsa volt... Szerintem sem érdemlik meg a további segítségünket.
Péter2
Majd megoldják másképp , ahogy idáig is tették ! Viszont az unióban nemsokára megszűnik az egyországos vétó , a többségi szavazat lesz az iránymutató, még ebben az évben eltörölik , mivel pár volt szocialista ország , zsarolásra használja , és a 99% -nak csak kára van belőle , meg amúgy is okafogyottá vált !
kereső
@vacsi: Nézd meg ezt a videót. És, ha még van benned egy csepp kis ember!!!-i akkor szégyenkezz.
www.facebook.com/watch/?ref=saved&v=1735252520205251

ez maga a háború!!!
Nessy
Nem lehetne a magyar parlamentbe is bevezetni a kötelező teljes egyetértést, és ellenzéki vétó esetében nem léphet hatályba egy törvény???
Clavigo
@kereső: 13.47. Na hallod... :) Ha oda betalálna egy drón,,csupa szar lenne ,még a környék is
Clavigo
@Nessy: Orbán elvtárs be fogja vezetni...rendeletileg..:)
vacsi
@kereső: Már miért kellene szégyenkeznem?! A hozzánk menekülőket továbbra is támogatjuk - pont azért, mert háború van! De amit ez a Zelenszkij csinál, ahogy viselkedik - az minden határon túlmegy! Ha valakitől segítséget kérek és kapok, akkor azt nem mocskolom minden lehetséges alkalommal!
Nessy
Én minden lelkes oroszbarátnak üzenem, hogy álljon vele szembe két ruszki katona rátartott puskacsővel, és vigy el az utolsó falat kenyeret, meg amit talál! Budapest ostrománál átéltük. Más a videójáték, meg a híradó felvétele. Az, hogy segítünk annak a pár ezer menekültnek, aki itt akar maradni, ha nem csalódok kaptunk támogatást. Az első hetekben, meg a civil szervezetek, a határ menti települések, és a civil segítők, adományozók álltak helyt!
kereső
@vacsi: Remélem, hogy nagyon keresztény-és nagyon Isten hivő vagy. Azért ne felejtsd el- hogy Zelenszkij csak visszaütött- ha visszaütött, és nem egy orosz propaganda fake news. Te érzéketlen nőnemű lény.
vacsi
@kereső: Kereszténynek ugyan keresztény vagyok, hisz születésemkor megkereszteltek (bár beleszólásom nem volt). Istenhívő viszont egyáltalán nem vagyok. Ami meg azt illeti, hogy "Zelenszkij csak visszaütött" - elmondanám, hogy éltek Kárpátalján rokonaim, akiket úgy adtak át az ukránoknak, mint egy zacskó cukrot. És ahogy az ukránok viselkedtek velük szemben, hát, nem tudom, miért kellett volna visszaütnie...
vacsi
@Nessy: Biztos, hogy oroszok voltak? Nagymamám sokat mesélt a háborús időkről - ő azt mondta, akkor kezdődtek a bajok, amikor a 2. ukrán front jött be, talán Erdély felől. A családunk akkoriban Szabolcsban élt.
Nessy
@Maccska: Nagymama nem kért tőlük születési anyakönyvi kivonatot. Én se 56-ban a kórházat "őrző fegyveresektől sem attól, aki ágyúval lőtte a kórház emeletét!
r
Namely
@Nessy: Két kérdésre válaszolsz?
1. Mi a ló* közünk van az ottani háborúhoz?
2. Miért menekült az, akinek a cca félmillió négyzetkilométeres hazájában háború van?

"Én minden lelkes oroszbarátnak üzenem, hogy álljon vele szembe két ruszki katona rátartott puskacsővel, és vigy el az utolsó falat kenyeret, meg amit talál!"
Nos, ha az én szomszédom lenne az amúgy is paranoid Oroszhon, akkor eszembe sem jutna irtani az orosz kisebbséget, nem kacsingatnék a NATO felé, nem fegyverkeznék nyugati segítséggel, stb.
Ha így tett volna Ukrajna, akkor minden évben lenne 1 milliárdja Szevasztopolból, meglenne a Donbass, a Krím, stb nem lenne szarrá lőve a fél ország, nem halt volna meg 200e ukrán, nem lenne szennyezett a földjük, nem lenne eladva a termőföld 2/3-a, az ipari javak, lelőhelyek, stb cca egésze.
Hogy mit kellett volna tenni?
Gazdaságilag a 2 világ között lebegni. Nagyon jövedelmező lenne. Illetve lett volna.
Namely
@Nessy: nem tudod kik voltak, de azért "ruszi"-zol. Akkor gondolom az sem zavarja a füledet, ha valaki zsidózik minden öltönyöst, bankárt, ügyvédet. "merháazokzsidók".
Nessy
@Nessy: Én a fővárosban. Sőt élveztem a németek által a Dunába lőtt hidak miatt kialakult árvizet is. Amit a gyújtóbomba meghagyott, azt elvitte a víz. Semmink nem maradt! Úgy, hogy gyűlölöm a háborút!
Nessy
@Nessy: Ettől függetlenül nem szeretem a háborút! Nem csak filmen láttam. Ez meg terület szerző háború, hatalomért! És mai is megszenvedik az ártatlan civlek.
justhpeter
@Nessy: 14:59: Érdekes lenne, ha a parlamentben a söpredék hozna egy törvényt, Hadházy meg felállna és megvétózná. A kolstormalac agyát csak azért nem töltené meg a düh, mert az agya helyett csak vaakum van.
kereső
@KisTehen: hogy a 3,14csába kerül a csizma az asztalra? te teljesen hülye vagy_ neked orbán kormányában lenne a helyed, vagy estleg egy fő-fő tanácsadói állásba. Na, hanyagolj barom-
Néro2
Szót Puzydinka vagy harci kakadunak szóltak Kínában ?
Mondjuk bármelyik kérését azonnal teljesítik.
Alja xar lények ezek a fityma-köpnömkőék mind meg az is aki bármiben is támogatja őket.
kereső
@vacsi: "Az élet időről időre emlékeztet minket, milyen mocskos ösztönlény tud lenni az ember, ha éppen arra van érkezése."

Jack Ketchum: Holt idény
vacsi
@kereső: Akkor már azt is tudod, miért nem vagyok Istenhívő.
gina
Beteg cigány mindig csak a föszerepben csillog,,
gina
Hányinger környékez ha rá is nézek erre beteg öntelt undorra, már a kinézete is utálatot kelt , zsiros skizofrén,,,,
jáger laszló
Akkor
ki is szívat kit!!!???
Nekem 1értelmű az eset!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
verőce21
Szét kell vétózni minden fegyverbeszerzési támogatását az ukránoknak, mert az ellenünk és az európai érdekek ellen irányul...!
kereső
@Maccska: 06:36 Most éppen mi az a "magyar érdek"/orbán/putyin érdek/, ami miatt blokkolni kell? Kifejtenéd- mélymagyar?
kereső
@Maccska: tegnap 17:45 Ukrajnában letartóztatták a legfelső biróság elnökét- korrupció vádjával. Völner / varga/ meg a tóni...szabadlábon!
kereső
@Maccska: 07:27 Ez a "felrobbantják a barátság kóolajvezetéket"- "egy újszölettnek minden vicc új" kategória. Miért kellene felrobbantaniuk- környezzeti károkat okozva saját országuknak, amikor egyszerú kézmozdulattal is elintézhető a leállás- elég csak a csapokat elforditani. Ami meg az OTP-t illeti: május 4.-én jelent meg a hir az ujságokban, hogy Ukrajna listázta az OTP-t. Május 12-ig egy kukk sem kommentálta a hirt- sem a magyar kormány, sem az OTP. Az OTP nem magyar!!! bank- magyar alapitású, még az átkosból- de manapság a tulajdonosi szerkezetben túlnyomó többségben vannak a külföldi befektetők, a magyar állam meg sehol.
Csak úgy kérdezem, hogy ez a listázás nem válasz volt-e arra, hogy a magyar kormány már a januári 500 millió euros részlet utalását is blokkolta Ukrajna felé, nem ezért volt-e Zelenszkij "dühös kirohanása"???
Én, ha nem haragszol - nem szivesen ülök Európa szégyenpadjára egy magán bank miatt, egy olyan bank miatt, amely a magyar adófizetők pénzéből finanszirozza a külföldi befektetéseit. - mert, meg lehet nézni, hogy a magyar honpolgár részére folyósitott hitelek költségei , a banki szolgáltatás költségei 1,5-2 x-eres a román, az ukrán, az orosz otp-s banki költségeknél. E miatt kellene nekem sirnom- hogy "bántsák a magyar bankot"??? Legyen ez a befektetők gondja...
kereső
Az uniós külügyminiszterek stockholmi találkozójának szünetében Szijjártó Péter arról beszélt, hogy a magyar kormány nagyon nehezen megy bele egyáltalán tárgyalásokba is a 11. szankciós csomagról, nagyon nehezen tárgyal tovább áldozatokat kívánó gazdasági korlátozó intézkedésekről, amíg az OTP szerepel az ukránok által a háború szponzorainak titulált vállalkozások listáján.

Ugyanakkor, magán a tanácskozáson ilyen indoklás nem hangzott el a külügyminiszter részéről.Csak a szünetben beszélt az OTP-ről pjotr.
kereső
És ebben az egész történetben, nem az a legelkeseritőbb, hogy Ukrajna esetlegesen nem kapja meg a már , orbánék által is megszavazott támogatást- hanem az, hogy az ország képviseletében folyamatosan schegget csinálnak a szájukból, a "magyar érdekekre" hivatkozva- amely azt a képet rajzolja fel Európa egére az országról: " hazug, és megbozhatatllan, szó szegő"- na ezért vagyok felháborodva elsősorban!!!
kereső
@kereső: "hazug, és megbizhatatllan, szó szegő"- na ezért vagyok felháborodva elsősorban!!!
Németh István
ÉS!!! nagyon rohadjanak meg az ukránok, de különösen a zelenszkíj szemét csapata a biden -soros-ursula moslékokal együtt!Ámen!
Az us-nató, Eu. vezetés és az usa nagykövet esetében elvárt a likvidinci! SÓS > minnél előbb!!
ómió
Nahát! Most, "akkó', mibű" robbantja fel a köolajvezetéket!? Vagy arra külön kap a "művelt nyugattól"!?
gina
@vacsi: De sajnos mindenhol felteszik a képét nap mint nap ennek az elmebeteg zsiros disznónak, különben én soha nem is néznék ré,,,
gina
Nem a vétóval kellene foglalkozni zsiros cigány, hanem hogy még mindig .26% os az infláció te szemét, tolvaj és ezt üdvözli a sok fogatlan proli hivö, megérdemliket
Németh István
Seggfej állat barmok a tehén fostos segge szebb látványt nyújt, mint a ti barom agyatok hordozója
nektek az ukránoknaknak adandó háborús úszító eszköz többet jelent, mint a kemény milliárdok amelyek 500 év óta járnak Magyarországnak! mocskos szemetek hol lenne ez az ország, ha a nyugat szétlopta volna mindenünket! álat, segfej barmok, trippeles agyú sehonanni gazemberek!
Szarházy Mákos
Nagyon helyes! Majd ha minket kifizettek rendesen, akkor esetleg oda is mehet lóvé, miután EU tagok lesznek!
Németh István
Aztán van olyan nagybarom magát hölgynek feltüntető moslék agresszor a fentiek közt, akinek fogalma sincs a volt történéseiről, FIATAL, akinek fogalma nincs a jelen folyamatokról NAGYON BUTA és HÜLYE, elképzelése nincs a jövőről, mert ESZE SEMMI a tripper eluralta a lényét >> az agyát is!
De az usa-nató, az Eu. vezetése az usa nagykövete >> halad a döglődés útján!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.