Novák Katalin köztársasági elnök a nyugati világot érintő demográfiai válságról és lehetséges megoldásairól is tárgyalt a Tesla alapító-vezérigazgatójával, Elon Muskkal az autógyártó közelmúltban átadott központjában, Austinban.

 Özönlenek a gratulációk Novák Katalin Facebook-oldalára: a köztársasági elnök nem akárkivel találkozott
Fotó: Facebook/Novák Katalin

Az üzletember egyik kisfiával fogadta a magyar államfőt, akivel négyszemközti megbeszélést folytatott.

"Elon Musk végül nem tudott eljönni a Budapesti Demográfiai Csúcsra. Most pótoljuk a találkozót" – írta hivatalos Facebook-oldalán Novák Katalin.

Az államfő a találkozó első perceiben kifejtette, hogy a klímaváltozás megoldandó problémája mellett a demográfiai válságra kevesebb figyelem vetül.

Farkas Vajk, a Sándor-palota kommunikációs igazgatója a közmédiának elmondta, hogy a magyar államfő egyesült államokbeli látogatásának egyik kiemelt célja, hogy olyanokkal találkozzon, akik szövetségesek a népesedési problémák megoldását célzó lépésekhez. Ebbe a sorba illeszkedik a megbeszélés Elon Muskkal, valamint korábban Texas állam kormányzójával, Greg Abott-tal és a Greg Gianfortéval, Montana állam kormányzójával tartott találkozó – hangsúlyozta a kommunikációs igazgató.

A köztársasági elnök hivatalos látogatása kedden Utah állam fővárosában zárul, ahol Novák Katalin Spencer Cox kormányzóval szintén egyeztet a demográfiai kérdésekről is.

Elon Musk a közelmúltban többször fejtette ki véleményét a világ előtt álló népesedési kihívásokkal kapcsolatban és úgy fogalmazott, hogy a demográfiai hanyatlás súlyosabb probléma, mint a klímaválság. A világ leggazdagabb embere, többi között a Tesla autógyár és a SpaceX űripari vállalkozás tulajdonosa a közelmúltban a világ több másik állami vezetőjével is találkozott, köztük Emmanuel Macron francia elnökkel és Georgia Meloni olasz miniszterelnökkel.

Novák Katalin rajongói – ki tudja, miért – sorra gratulálnak a köztársasági elnök találkozójához:

Forrás: MTI

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Péter2
A magyar demográfiai kérdést nagyon hosszú távra megoldotta a fidesz , egyre több gyerek születik magyar anyától, nem magyar állampolgárnak ! És csodálkoznak , hogy fogy a magyar ember !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
KisTehen
@Mirabilis: 4 bimbóm is van ... szóval 2 hely még kiadó
Péter2
@Csak Norisz és senki más: Az igazság annyira fáj a fideszt hívőknek , mivel cáfolni nem tudják ,és nem az történt mint a gazdájuk a szájukba adott , így más nem marad nekik mint a dühöngés személyeskedés vagdalóznak a beteges víziójukkal és terelnek ! Maguknak hazudnak !
Mirabilis
@KisTehen: ma 19:33 Ne itt hirdesd magad szexi baba/papa, vannak olyan szex hirdető oldalak, te jobban tudod
Mirabilis
@KisTehen: ma 19:35 és találtál már szex parternt, akinek megtetszettek a bimbóid? De el vagy tévedve kisanyám/kisapám- fasz tudja már melyik nemhez tartozol - nem a propelleren kéne szexpartnert keresned. Még ehhez is hülye vagy.
kereső
Még mindig itt tartunk? Elon Musk? Meg a nagynevű zenekar tagja- szövetséges, a Sándor palota népsedési politikájában? Az az Elon, akinek három házasságából-négy anyától van 11 gyermeke.Igazi családpolitikai szövetséges. Gratulálok az ájuldozóknak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok