Kicsit eltöprengtem, miközben a legutóbbi versenyt követően néztem a sajtó nyilatkozatokat. Eltöprengtem azon, hogy mennyire steril, művi lett az egész légkör, a pilóták a PR-tanácsoknak megfelelően érzéketlen viaszbábúként viselkednek, kerülik a természetességet, és csak nagyon ritka, extrém esetekben ragadtatják el magukat – bármilyen irányba. Ez engem egy kicsit zavar. Végtére ők is csak emberek, érzésekkel, emóciókkal, pillanatnyi hagulatokkal, indulatokkal. Ám ebből most már csak nagyon keveset szabad kimutatniuk. A régi bejátszásokat elnézve számomra egyértelművé lett, hogy a legújabb PR-Frankeinstein, Lewis Hamilton és az ő viselkedése minden, csak nem természetes. De kár pont és csak őt kiragadnom, szinte az összes pilótára elmondható, hogy szigorúbb etikett szerint nyilatkoznak, mint amilyen előírások mondjuk az angol királyi udvarban érvényesek. Régen nem ilyen volt. A Forma-1 nagy öregjei, Hakkinen, a Sumi-testvérek, Prost, és a többiek még emlékezhetnek egy sokkal szabadabb, kötetlenebb, hovatovább barátibb Forma-1-re, ahol az ellenfél nem ellenség volt, és ahol helyük volt az őszinte – sokszor sajnos megrázó – emberi érzelmeknek is.

Forrás: f1game.hu
Feltöltő: F1 Game Hungary
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.