Akárki nem emlegetheti Puskás Ferencet, amióta a felcsúti fodballvilágközepe kisajátította magának a legendás focistát. A mai Felcsút-Honvéd meccsen a felcsúti vezetők leszedették a biztonságiakkal a vendég csapat transzparensét, mert azon szerepelt a Puskás szó is.

A Honvéd szurkolói a szokásos drapériák mellett vittek magukkal egy kifejezetten a Felcsút elleni találkozóra készített transzparenst is – számolt be az Origo. Ezen nem volt semmi gyűlölködő, sőt, új sem, hiszen a mindenhova magukkal vitt "Puskás, Kispest, Hungary" feliratú, régi drapériájuk 1,5 x 25 méteresre növelt változatát szerették volna kitenni az ürességtől kongó fehérvári stadion korlátjára.

Nimsz Ádám, a drapéria egyik készítője mondta el az Origónak, hogy a Kispest és a Hungary felirat mehetett, de amikor a Puskás felirathoz értek, odajöttek hozzájuk a biztonsági őrök, és leszedették velük. "Jó fejek voltak, mondták is, hogy nem értik a dolgot, de sajnos meg kell kérniük minket, hogy ne tegyük ki a drapit" – mondta a lapnak. "Csak annyit mondtak, hogy a felcsúti vezetőség határozott kérése volt, hogy ne engedjenek semmilyen Puskás nevét tartalmazó transzparenst kitenni, mert ez az ő csapatuk neve. Az volt az utasítás, hogy a Puskás név használata tilos. Ennél nevetségesebb dolgot én még nem hallottam" – tette hozzá Nimsz, aki a kispesti tábor egyik vezérszurkolója.

A Honvéd szurkolótábora többször is szót emelt a Puskás-örökség Felcsútra költöztetése ellen, még egy Facebook-oldalt is létrehoztak tiltakozásul.

A mérkőzést egyébként, amelyre 600 néző volt kíváncsi, nagyon simán, 4-0-ra nyerték a kispestiek.

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

miazavalami
Miért? Puskás is csak fideszes lehetett volna?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
összefogás
@szaboria1: TELJESEN IGAZAD VAN!!!
SZAVAZZUNK A KORMÁNYVÁLTÁSRA!!!
Dr. Felipe
Szerintem még Öcsit is újratemetik Felcsúton.
miazavalami
@Halszem: Azta! Szólok az öregnek , hogy új rokon lett a láthatáron. Hátha küld neki ajándékot..:-)
Desischado
Halszem jól mondta, én már azon sem lepődnék meg, ha egyenesen Puskás rokonának tituláltatná magát, vagy "megvilágosodna", hogy Jézus Krisztus a felmenője! Minden kitelik ettől a súlyosan degenerálttól!
Dr. Felipe
Csak hát a csuti stadion már rég az enyészeté lesz mikor a Puskás név még mindig ismert lesz az egész világon.

Puskás Honvéd Hungary. Ennyi.
Proli
Ifju barátom tegnap írt a facera amiben kikelt Puskás ellen.
Tulajdonképpen igaza is van, cask a szavakkal nem érte egyet.
Puskás dezertált, tehát hazaáruló.
Ha egy kiskatonát ezért felakasztottak akkor ő miért lett állami sztár?
Csak a kisembernek kell mindent betű szerint betartani?
Szóval ezt a csavargót nyugodtan kitűzheti magának a felcsuti bugris akár a farkára is!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.