Vígh László kormánybiztos szerint 90-100 milliárd forintból épülhet fel az új Puskás Ferenc Stadion, amelynek munkálatai 2015-ben kezdődhetnek és három évvel később fejeződhetnek be.

"Három-négyezer euró közé lőttük be a stadion árát székenként, tehát 90 és 100 milliárd között van a tervezés ezen szakaszában az ára a stadionnak" – mondta a Sport TV Mai Helyzet című műsorában csütörtökön a politikus, aki összehasonlításképpen elárulta, az Espanyol 2009-ben átadott otthona olcsónak számít 1450 euró/székes árával, a legdrágább pedig a Wembley és a varsói stadion 11 ezer euró/székkel.

100 milliárdba is kerülhet az új Puskás-stadion

A Nemzeti Sportközpontok vezetője arról is beszélt, hogy elkészült a koncepcióterv, és úgy látja, év végére készen lesz a kiviteli terv is, amely alapján kiírják a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárást. Az ütemterv alapján 2015 tavaszán zárulhat le a procedúra és körülbelül három évet vehet igénybe a megépítés.

BL-döntőt álmodnak bele

"2018 elején terveim szerint át lehet adni a stadiont, utána akár már 2019-ben lehetne egy Európa Liga-döntőt játszani és 2020-2021 után Bajnokok Ligája-finálé helyszíne is lehet, hiszen arra is alkalmas lesz a létesítmény" – jelentette ki Vígh László, aki megemlítette azt is, hogy a magyar szövetség ezzel a stadionnal pályázott a 2020-as Eb 13 helyszínének egyikére, melynek eredményhirdetése szeptemberben lesz.

Vígh László beszélt a "stadionban stadion" koncepcióról is, eszerint belépve a maratoni kapun, ott a régi pilonsor, megépítik az újat, ami tulajdonképpen az 1953-as tervek befejezése. Ebbe a kettőbe "beleteszik a vadonatúj, 65 ezres, az UEFA besorolása szerinti legmagasabb szintű stadiont".

"Huszonegy különböző sportág képviselői tudnak majd a falak között sportolni. Körülbelül 31-32 ezer négyzetméter, nem a labdarúgáshoz kapcsolódó sportfelületet fognak megtölteni ezek a szabadidő- és versenysportolók az új olimpiai központban" – mondta Vígh László a régi és az új stadion falai közötti tér kihasználásáról.

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
@pityuka: Az egészségügy bizonyos szegmensei kiválthatók stadionnal. Ott van például a fogászat. Egy bunyó a lelátón és a fogkérdés is megoldódik.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nusika
A miniszterelnök egyúttal jelentősnek nevezte a reklámadóból várható bevételt, a négy év alatt várható 40 milliárd forintot.- mondta a rádióban. Az , hogy 100 milliárdot költ egy másik stadionra egy pár hónap alatt, az nem jelentős összeg ??
nemkati
Szegény magyar foci, képtelen lépést tartani a sok új stadionnal.

Most 3-4000 euró egy szék, aztán pár év múlva meg lehet nyitni az üresen kongó stadionokat köztemetőnek 3-4000 euró/sírhely árban a közben éhenhaltaknak.
Fradigege
Figyeljétek meg a képet. Szemöldök, orr, magas homlok. Egy marék magyar sincsen benne. Egy volt zsidó kollégám-mind a mai napig tartom vele a kapcsolatot-hasonlított a szem-szemöldöke. Ő zsidó létére magasnak született. Viktóriókánk cigány-bibsi törpe. Nem ashkenázi. Szerintem a mediterán zsidó rasszos. Törpe, barna, az orra krumplissabb lehetne. De az a közel-keleti husos száj ott figyel. A Magyarokat nem jellemezte ez a vonás. Ezek genetikai törvények.
Desischado
A minimálbért nem lehet emelni, de erre van pénz?! Hogy az ég szakadna rá mindegyik baromarcra, akik erre a féregre meg a bandájára szavaztak! Meg azokra is, akik otthon maradtak!
Andries
Nah ha felépül akkor már biztos benn lesz a Magyar válogatott a kövi VB-n :D :P
mariaberta
Mert az adófizető polgároknak sok pénzük van, és boldogan adják a pénzt stadionok építésére, ez élteti őket, más nem számít, csak hogy Orbán új stadiont avasson.
Most akkor melyik lesz az igazi Puskás féle stadion? A felcsúti, vagy az eredeti?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.