Cseh László hatalmas csatában nyerte meg a 200 méter vegyes szerdai döntőjét a berlini úszó Európa-bajnokságon.

A Kőbánya SC versenyzője a pillangó után másodikként fordult, majd háton – a várakozásoknak megfelelően – átvette a vezetést, de mellen a brit Roberto Pavoni megelőzte. Gyorson aztán feljött a két német úszó is, így tulajdonképpen négyen egyszerre értek a célhoz, de a benyúlás a magyar klasszis versenyzőnek sikerült a legjobban, így 1:58.11 perccel győzött, amivel 11 századdal elmaradt a keddi elődöntős idejétől.

Cseh László ötödször is aranyérmes

Cseh 12. nagymedencés Eb-aranyérmét nyerte, ebben a számban pedig sorozatban ötödször diadalmaskodott. Ez a bravúr korábban is csak neki sikerült a kontinensviadalok történetében, méghozzá 400 méter vegyesen.

"A győzelemnek természetesen örülök, az időmnek viszont nagyon nem, az kifejezetten gyenge, ennél jobbat szoktam menni, most fejben nem voltam száz százalékban ott" – nyilatkozta a magyar versenyző az MTI-nek. Cseh hozzátette, természetesen elfáradt, ez a teljesítmény azonban a világbajnokságra kevés lesz. "Hogy az ebben a számban sorrendben ötödik Eb-győzelmemet hová helyezem el a házi listámon? Ezen még gondolkodnom kell, az biztos, hogy a mostani volt a legnehezebb..." – tette hozzá a klasszis.

Cseh a berlini kontinensviadal ötödik magyar érmét szerezte meg: hozzá hasonlóan győzött Hosszú Katinka 400 m vegyesen, ezüstérmes lett a nyílt vízi szakágban 10 kilométeren Risztov Éva és 25 km-en Olasz Anna, illetve harmadikként zárt a női szinkrontoronyugró páros, Kormos Villő és Reisinger Zsófia.

Eredmény:

Férfi 200 m vegyes, Európa-bajnok:

1. CSEH LÁSZLÓ 1:58.10 perc

2. Philip Heintz (Németország) 1:58.17

3. Roberto Pavoni (Nagy-Britannia) 1:58.22

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cicamama55
Hatalmas sportteljesítmény az övé, gratulálok neki!
craven
grat!!! ebben kicsit jobbak vagyunk mint a fociban... :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.