Kellemetlen élményben volt része azoknak a szurkolóknak, akik a Ligakupa szerdai focimeccsére voltak kíváncsiak, ahol a Videoton játszott a DVSC-TEVA-val a debreceni Nagyerdei Stadionban. Bár a stadion gyakorlatilag kongott az ürességtől, a szervezők mégsem voltak képesek biztosítani, hogy a maroknyi szurkoló kényelmesen elférjen – írja a Dehir.hu.

Nem volt hely leülni az üres stadionbanFotó: dehir.hu

Ugyanis a stadion közel harminc szektorából mindössze kettőt nyitottak ki: egyet a pálya bal, a másikat pedig a jobb oldalán. Ám a mintegy ezer szurkoló közül volt, aki nem tudott leülni abba a szektorba, ahova érvényes bérlete szólt, mert nem volt már hely.

Az egyik drukker a családjával ekkor azt a megoldást választotta, hogy leül a szomszédos szektorba, de ekkor rájuk szóltak a biztonságiak, hogy menjenek át a pálya túloldalán lévő szektorba, mert ott még vannak üres helyek. Mikor a szurkoló sérelmezte, hogy ahhoz kívülről meg kell kerülniük az egész stadiont, mert belül nem lehet átmenni, udvariatlan stílusban oktatták ki őt a gyermekei előtt. A felháborodott férfi így írt az esetről:

Tíz éve van bérletünk, négy darab, de olyan magatartással szembesültem, hogy ez volt az utolsó, hogy DVSC-meccsre mentem. Mi az, hogy két szektort nyitnak ki, a többi le van zárva?! Ott álltunk, mert nem volt hely leülni. Nem tudom, hogy ilyen hozzáállással hogy várják, hogy ez a húszezer férőhelyes stadion megteljen, ha azt a kevés embert sem becsülik meg, aki eddig hűséges volt hozzájuk és eljárt a meccsükre. Ráadásul volt annyi biztonsági őr, mint egy megtelt stadionban, és nem beszéltek valami szépen az állva maradt szurkolókkal! Sokan otthagytuk a meccset a méltatlan helyzet miatt. Szégyellje el magát a vezetőség!

A Dehir.hu megkereste az illetékes DVSC Futballszervező Zrt.-t, ők szűkszavúan annyit mondtak, "van egy biztonsági előírás, ezt a klubnak be kellett tartani". Mivel utaltak rá, hogy az előírást a rendőrség szabja meg, ezért őket is megkereste a portál, ahol azt választolták nekik:

A sportrendezvény szervezője és rendezője javasolta, hogy a stadion bizonyos szektorait ne nyissák meg. A rendőrség ezt a javaslatot elfogadta. A belső biztosítás vonatkozásában egyéb kérdésekkel a sportesemény megrendezéséért felelős céghez forduljanak.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
:D Hogy ez mekkora abszurd. Alig van néha néző és még azokkal is kicsesznek. Legközelebb majd le sem ülhetnek, mert kopnak a székek. :D
Mikor jönnek már rá a szurkolók, hogy a stadionok nem értük épültek, hanem azért, hogy az építés alatt milliárdokat lehessen átjátszani a fideszes haveroknak, rokonoknak.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Dr. Felipe
Szar lehet az ilyen stadionban focizni, nincs benne néző csak a hülyeség tombolt benne.
Anna Mária
@Mariner1: Neked primitív baromságért nem kell a szomszédba menned.
havasigyopár
Ezt nem hiszem el! Ez is példa arra, ilyen káosz van az egész országban mindenütt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.