Nagy érdeklődés kíséri Dárdai Pál első vezetőedzői felkészülési időszakát a német labdarúgó Bundesliga rajtjára készülő Herthánál – szerdán a Bild szólaltatta meg a magyar szakvezetőt, aki hangsúlyozta: nála nem a nevek számítanak. „Vannak edzők, akiknél a név és a korábbi sikerek előnyt jelentenek, nálam ez másként működik. Minden játékos egyforma esélyekkel vágott neki a felkészülésnek. Az ausztriai edzőtábor után már látszani fog, ki meddig jutott, kire hogyan számítok” – idézi a Bild Dárdai Pált. Hirdetés A német bulvárlap megjegyzi: bár Dárdai állítja, csak a teljesítmény számít, ez nem mindig látszott meg az együttes közelmúltbeli összeállításain. „Először is, amikor tele vagyunk sérültekkel, nincs sok differenciálási lehetőség, a csapat szűkösen, de magától összeáll. Ami a nyári felkészülést illeti, a játéklehetőség révén is éreztetni akartam az újakkal, hogy bízom bennük. De ennek az időszaknak vége. Mostantól éles a verseny, ezzel a gondolattal a játékosoknak...

Forrás: nemzetisport.hu
Feltöltő: Commneter
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.