Kovács Ferenc lett a Magyar Röplabda Szövetség új elnöke.

Nyíregyháza fideszes polgármesterét a szervezet pénteki tisztújító közgyűlésén 65 tagból 62-en választották meg a posztra. Kovács Ferencnek nem volt ellenfele, miután egyetlen korábbi kihívója, Vass Zoltán két napja visszalépett.

A következő öt évre megválasztott új elnök beszédében hangsúlyozta, hogy a sportág számára nagy lehetőség a jövő hétvégén kezdődő Európa-bajnokságra készülő női válogatott sikere, mint mondta: az együttes Európa Liga-győzelmét "meg kell lovagolni". Hozzátette: szeretné elérni, hogy a sportág jelenlegi állami támogatása megduplázódjon, illetve a tervek között szerepel egy röplabda-specifikus sportcsarnok felépítése is.

Július 24-e óta Ludvig Zsolt irányította a szövetséget megbízott elnökként. A május 16-i közgyűlést követően ugyanis a tizenegy tagú elnökségből heten lemondtak. Ezzel a testület határozatképtelenné vált, majd a július 7-i rendkívüli közgyűlésen a tagság a korábbi elnök és a másik három elnökségi tag visszahívása mellett voksolt. A korábbi főtitkár, Ludvig Zsolt már megválasztása előtt jelezte, hogy csak ideiglenesen, hatvan napra vállalja a tisztséget.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

pbalage
Ő ugye ilyen Németh Szilárd-Schmitt Palibátyánk keverék?
A korcs szót ezúttal nem alkamaztam, mert ugye az ártatlanság vélelme, pamparam, bablabla.
www.facebook.com/Dr.Kovacs.Ferenc.politikus
paolo006
A seggnyaló brigád megválasztotta. Hát hogyan másként? Tolni kell a fideSS szekerét.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.