Helyi sajtóértesülés szerint a DVTK Jegesmedvék több jégkorongozója is érintett abban az ügyben, amelyben a Miskolci Rendőrkapitányság garázdaság gyanújával folytat büntetőeljárást.

A címvédő, a mostani idényben alapszakaszgyőztes DVTK Jegesmedvék több játékosa konfliktusba keveredett szombatról vasárnapra virradó éjszaka egy miskolci szórakozóhelyen a diósgyőri klub szurkolóival – adta hírül az Észak-Magyarország című napilap kedden. A rendőrség az MTI-vel azt közölte, hogy a Miskolci Rendőrkapitányság garázdaság vétségének gyanúja miatt folytat büntetőeljárást ismeretlen elkövetőkkel szemben.

A diósgyőri klub a honlapján "különösen fájónak" nevezte az esetet, hozzátéve: megkezdték az információk gyűjtését, és belső vizsgálat keretében tárják fel a történteket.

Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense azt közölte: az ügy jelenlegi szakaszában adatokat, információkat gyűjtenek, és tanúkat hallgatnak meg.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

eugen4402
@leszúrt rittberger: Itt most a hokisok virgonckodtak, de semmi baj. A sérülteket az vigasztalja, hogy a sport a legegészségesebb időtöltés, lényeg, hogy a fair play szabályait betartsák koponyaalapi törések esetén is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.