A Videoton labdarúgóklub vezetői úgy döntöttek, hogy Rudolf Gergelyt kiteszik az együttes keretéből.

A székesfehérvári klub honlapjának rövid közlése szerint a 28-szoros válogatott támadóval szerdán közölték, hogy nem látogathatja sem az első, sem a második csapat edzéseit.

A 31 éves futballista jövőjéről – amint az a honlapon olvasható – hamarosan döntenek az egyesület elöljárói.

Rudolf Gergelyt tavaly nyáron szerződtette a Videoton, előtte a Győri ETO-nál szerepelt, de játszott korábban Diósgyőrben és Debrecenben is, külföldön pedig az olasz Genoa és Bari, illetve a görög Panathinaikosz színeiben szerepelt.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Tádé
Rudolf már többször bizonyította, hogy a magyar labdarúgás szégyene.
Ezzel együtt a magyar csapatoknál milliókat derhált össze.
Ehhez asszisztáltak a pénzmosó szponzorok.
Tádé
Rudolf már többször bizonyította, hogy a magyar labdarúgás szégyene.
Ezzel együtt a magyar csapatoknál milliókat derhált össze.
Ehhez asszisztáltak a pénzmosó szponzorok.
krumpli
A csoda az hogy bekerült, egy diósgyőri, és győri semmi után... :P
Dr. Felipe
Akkor hogy akarják így eladni elvtársak ha még a második csapat edzéseit sem látogathatja? Idén is szar a csapat, akkor megint előjön ez a pitiánerség elvtársak?
Edzetlen, elhízott játékost sehol nem vesznek elvtársak.
volvós
Eddig azt sem tudtam, hogy bent van...És kijaf@sz ez a falábú ??
Majd a kijaf@szomdajcstompika átveszi
súlyos milliókért az MTK-ba :-))))
Tádé
@volvós: igazad van! hogy én erre nem gondoltam!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.