Az Európai Úszó Szövetség (LEN) londoni kongresszusán a magyar szövetséget (MÚSZ) vezető Gyárfás Tamást egyhangú szavazással megerősítették újabb négy évre a LEN kincstárnoki tisztségében, amely az elnök után a főtitkárral együtt a legtekintélyesebb pozíció.

A MÚSZ vasárnapi tájékoztatása szerint az 52 tagországot felvonultató közgyűlés arról is döntött, hogy 2017-től kik képviselik Európát a nemzetközi szövetségben (FINA). Gyárfás Tamás itt is a legtöbb voksot kapta, mellette az elnökként újraválasztott Paolo Barellinek, a görög Dimitrisz Diatheszopulosznak és a brit David Sparkesnak szavaztak bizalmat.

Gyárfás Tamás két hete bizalmi szavazást kért a Magyar Úszó Szövetségben, akkor 118-1 arányban állt ki mellette a közgyűlés.

"Változatlanul a 2017. évi világbajnokság számomra a legfontosabb, a választási eredmények megfelelő hátteret adnak ahhoz, hogy minden szempontból a várakozásnak megfelelően teljesítsünk" – mondta a kongresszust követően Gyárfás Tamás, hozzátéve, ehhez óriási csapatmunkára, erős összetartásra és bizalomra van szükség. Az elnök elmondta, nagy a jelentősége a különböző tisztségeknek, de a lényeg változatlanul az, hogy a magyar úszók a korábbiakhoz hasonló sikereket érjenek el.

A londoni vizes Európa-bajnokság hétfőn kezdődik.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

süsüasárkány
Innentől a MÚSZ ügyei nemzetközivé váltak.
Ez a vilászégyene csak maffia módszerekkel lehet vezető.
Ezért nincs bátorsága a miniszterelnöknek sem eltakarítatni az ország szégyenét.
perfekt
Atyavilág! Jól olvasom-kincstárnok?.Beszarábia.
wagabund
..."Gyárfásnak nem ártott a Kiss László-ügy"...

pedig dolgoznak rajta rendesen...előbb-utóbb csak találnak rajta fogást irigyei...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.