Több mint kétmilliárd forintos ráfordítással 25x33 méteres medencét magában foglaló sportuszoda épül Szekszárdon a Modern városok program keretében – jelentette be a város polgármestere szerdán a tolnai megyeszékhelyen, sajtótájékoztatón.

Ács Rezső (Fidesz-KDNP) elmondta: feltételes közbeszerzési eljárást indítanak a létesítmény kivitelezésére, amíg az állami támogatás megérkezik az önkormányzathoz. Az új uszoda becsült költsége 2,3 milliárd forint, és a 2017-es tanévkezdésre készülhet el – tette hozzá.

Csillag Balázs, a Szekszárdi Sportközpont Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója ismertette: a 2426 négyzetméter alapterületű sportuszoda a szekszárdi élményfürdő területén épül meg. A 25x33 méteres, úszásra és vízilabdára alkalmas medence mellett egy 8x16 méteres oktatómedence, edzőterem, szauna és 138 fős lelátó is készül; az épület 276 néző befogadására lesz alkalmas.

Szekszárdon 2015-ben statikai okokból bezárták a város 1970-es években épült, 12x33 méteres medencét tartalmazó uszodáját, azóta egy ideiglenesen lefedett medencét használhatnak a szekszárdi úszók.

A 34 ezer lakosú városban száz gyerek, fiatal úszik, vízilabdázik igazolt sportolóként, kétszázan vesznek részt az egyesületek úszóprogramjaiban, és mintegy ezer diák a kötelező iskolai úszásoktatásban.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.