Készen áll a riói olimpiára, a játékok után pedig Iron Aquatics néven úszóklubot alapít Hosszú Katinka.

A 27 éves úszó keddi sajtótájékoztatóján az ötkarikás elvárásokkal kapcsolatban csak annyit mondott, "nem tud érmeket ígérni", de mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy Magyarországot a legmagasabb szinten képviselje.

"Az elmúlt három évben sikerült jól begyakorolnunk a formába hozást, most már egy olyan részében vagyunk a felkészülésnek, hogy gyakorlatilag csak a kezdést várjuk" – mondta Hosszú Katinka, aki az első versenynapon rögtön világbajnoki címvédőként 400 méter vegyesen áll rajthoz, majd szintén vb-győztesként, ráadásul világcsúcstartóként 200 méter vegyesen, valamint 100 és 200 méter háton, 200 méter pillangón, és a 4x200 méteres gyorsváltó tagjaként ugrik vízbe.

"Azt gondolom, nem is kezdhettünk volna jobban az olimpiai előtti utolsó évet, a kazanyi világcsúcs alkalmával két másodperccel a világ előtt végeztem, amit azóta senki sem közelített meg. Ennek ellenére nem merem megígérni az aranyérmet, mert ez sport" – tette hozzá az ötszörös világbajnok, aki hangsúlyozta, csalódott csak abban az esetben lenne, ha "túlgörcsölné a versenyt" és nem tudná magából kiadni azt, ami benne van.

Hosszú elmondta, jelenleg már "pihenősebb" a felkészülés, ez napi kettő, összesen négy-öt óra edzést jelent.

A sajtótájékoztatón Hosszú elmondta, szeptembertől Iron Aquatics néven saját úszóklubot alapít, ami egyúttal azt is jelenti, hogy elhagyja a Vasast és a saját egyesületét erősíti majd. A klub célja, hogy pozitív hatással legyen az úszók teljesítményére és a civil életre is felkészítse a sportolókat.

"Kitartás, céltudatosság, szorgalom és magabiztosság" – ezekkel a szavakkal jellemezte klubját Hosszú, egyúttal leszögezte, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a riói lenne az utolsó olimpiája, hiszen ahogyan azt korábban is jelezte, 2020-ban Tokióban is szeretne ott lenne, s néha még a 2024-es ötkarikás játékok gondolatával is "kacérkodik".

Az új úszóklub Hosszú és férje, egyben edzője, Shane Tusup által közösen lefektetett elvekre épül majd. "Shane személye nagyon fontos, vele olyan tervet alakítottunk ki, amivel világelső lettem. Ezen fog alapulni az Iron Aqutics úszóprogramja is" – mondta az úszónő.

Az eseményen elhangzott, hogy a program egyik edzője a kanadai Darren Ward lesz, akinek tanítványai indulnak a riói olimpián is.

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
tegnap egy sportadón nyilatkozott egy "jobb" országból származó úszóedző..közölte, hogy nem lát esélyt az úszóinak az éremszerzésére. Ugyanis járt amerikában, és látta ott miben, és hogy folyik az edzés... azt mondta esélyünk sincs..
...namost ennek fényében kell Katinkára figyelni...kőkemény ellenfelek lesznek a stratkövön, akik nagyonis jól tudják, ki is az a Hosszú...

lehet körmötrágni..

:-(

Hajrá Hosszú! Te vagy a legjobb! a többi csak vicsorog...
:-)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
perfekt
@Mangu: re 05:07 Szia Mit is?Amid nincsen?ha-ha ha.Ostoba segédmunkás.De műveletlenséged okát csak te ismered.Egy biztos aki felolvasott valamelyik kommentemből neked buci gyuri-az nem tehet outsider mivoltodért.Tudod mit jelent? :-)))
perfekt
@Mangu: 05:14 re Nem ismerlek-de szenilis kommentedből süt az antiszociális gyermekkorod. Így látatlanból látható, putrilakó lehetsz a legsötétebb rétegből.Seggfej.
Mangu
@perfekt: @perfekt: Te nem vagy normális, kár, hogy Lipótot bezárták. Ne válaszólj, kár a betűért és azért is, hogy ilyen idióták is szóhoz juthatnak és szabadon járkálhatnak.
Perwool
@mariaberta: "Egerszegit nem tudja befogni, ezért jó előre nyalatkozik a semmiről."
"Hosszú ezzel mind az öt vegyesúszó világcsúcs birtokosává lépett elő, hiszen a 200 méter mellett a 25 méteres medencében is az övé minden idők legjobb eredménye 100, 200 és 400 méteren egyaránt."
www.atv.hu/belfold/20160807-hosszu-katinka-vilagcsuccsal-aranyermes

Csak szólok...
perfekt
@Mangu: Csak helyedre teszlek,koma! Ami két kommentedben leíródott részedről ,arra kaptál választ.De ahhoz hogy ,hogy nekem programot ajánlj kevés vagy--és a jelzőid miatt is le kellett alacsonyodnom szintedre- néhány percre! S az ,hogy szabadon vagyok-azt bizonyítja hogy te vagy aki zárt osztályon van:)most meglátogatlak..Tipli idióta!
Mangu
@mariaberta: Na, most mi van kis fanyalgó?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.