Szemfülesebb nézők felfigyelhettek rá, hogy a szombati 100 méteres női pillangóúszás egyik előfutamában ifjabb Knézy Jenő a négy másik versenyzőével ellentétben "elfelejtette" kimondani a későbbi győztes, Yusra Mardini nevét. 

A 18 éves lány szíriai menekült, az olimpiára már Németországban készült fel. A futam és Knézy bakija itt tekinthető meg.

Az eset kapcsán Knézy Jenő közleményt adott ki, amelyben leírja, szerinte miért nem hangzott el a sportoló neve a közvetítés során:

Természetesen semmi szándékosság nem volt abban, hogy egy előfutamban nem mondtam ki valaki nevét, aki menekültként jött az Olimpiára.

Egyfelől egy olyan futamról beszélünk, amelyikben semmi nem dőlt el a verseny szempontjából, így – függetlenül a versenyzőktől, másról is beszélhetek. Más hasonló szakmai kaliberű futamnál előfordult tegnap, hogy nem feltétlen a képről beszéltem, hanem mondjuk az általam fontosabbnak tartott magyar információkat mondtam el, amire tudtam, hogy máskor nem lesz annyi időm.

Másfelől technikai problémákkal küszködtünk. Két órával a futamok előtt a helyszíni kommentátor állásban semmiféle jel nem volt, nem működött a CIS monitor és az adás képet adó monitor sem.

Folyamatosan próbáltuk elhárítani a problémát, végül 30 perccel a kezdés előtt az a döntés született, hogy nem maradok kint, visszarohantam az IBC-be (műszaki közvetítő központ). Beestem éppen adáskezdésre és folyamatosan azzal kellett szembesülnöm,hogy elmegy a kép és a hang az off-tube fülkében.

Miközben ennek az elhárításán dolgoztunk, nekem nem volt sem képem, sem a verseny hangját nem hallottam. Igen, lehet, hogy éppen akkor, amikor a néző látta, hogy mi történik, én egyáltalán nem.

Ehhez jött még az is, hogy volt olyan futam, ahol az előzetesen kiadott rajtlista is megváltozott. Erre, hogy ez a futam volt-e, konkrétan nem emlékszem, de az előfutamok során volt ilyen, az egészen biztos.

Szóval itt egyszerűen arról volt szó, hogy a millió gond közepette tényleg nem egy kevésbé ismert versenyzőkkel zajló és a verseny szempontjából abszolút indifferens két hosszat nem akartam közvetíteni, főleg nem arról,hogy bármit el akartam volna hallgatni.

Egyszerűen tudtam, hogy ez szakmailag nem fontos futam és élő adás közepette próbáltunk kárelhárítást végezni, miután hol hosszabb, hol rövidebb ideig gyakorlatilag semmi nem működött Rióban.

Hozzáteszem, hogy a helyszíni hibát estig sem javították ki, így másik kommentátor állást kaptam a döntőkre, de ehhez jelen lévő kollégánk több órás veszekedése kellett.

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
te kis majom geci!!!De még most sem azt mondtad hogy:" elnézést" hanem hablatyolsz össze vissza!!!Apád forog a sírjában hogy ilyen balfaß a fia!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
amaramaistanna
Vendégkommentár:"Péter Konok - Tegnap, 8:54 · - Talán egyszerűbb lenne, ha az olimpiai közközvetítésben egyáltalán nem mondanák be a mindenféle külföldi versenyzők nevét. Ki kíváncsi rájuk? Lehet, hogy olyik menekült, mások netán homoszexuálisok, vagy - urambocsá! - liberálisok. Piszkálják a körmüket, dadognak, korpás a hajuk. Mindenféle színű a bőrük.
Ráadásul az úgynevezett "szomszéd országok" versenyzői is szerepelhetnek, ami már önmagában kész skandalum, tekintve, hogy Magyarország körül csak Magyarország van. És azon is túl, egészen a kurta farkú malac túrásáig, ahonnan a téridő már önmagunkba görbül.
Elég lenne a magyar sikerekről beszámolni. És ha a mindenféle külországok résztvevőiről - akik nincsenek! - nem esne említés, akkor minden sportágban csakis ragyogó magyar sikerek születhetnének. Relatív világelsőség. Sőt, világegyediség! Ha a világ egy nagy fekete lyuk, hazánk a bokréta rajta. Már nem is látszik a fény az eseményhorizont végén."
Törölt felhasználó
@ziziplanet: fideszes politikusnak nem tanul az ember, hanem a megfelő minőségi erkölcsi, morális romlás után jön az önigazolt és boldog geciség állapota. Na ez az a pont, amikor az elme ráeszmél, hogy politikus akarok lenni a fideszben. De lehetsz bármi, csőszerelő, apuci kicsi lánya, diploma és erkölcsi nélküli tanácsadó vagy fradi vezér kommunikációs kopasz verőlegény vezető politikus. Itt bárikből lehet bármi csak tud eladni az anyádat is szemrebbenés nélkűl és máris megnyilnaka lehetőségek és millárdok tárháza.
Vosztok
@Horizont: Én is tiszta szívből kívánok neked és a fajtádnak minden, ennél sokkal rosszabbat és hosszabban!

Ezek nem menekültek. A menekült mivoltuk Törökországig tart. De persze, mehetnének keletre és délre is. De nem mennek...
migransrobbanto
Ej,ej. Vajon ha nem egy mélyen tisztelt migránte lenne a versenyző, akkor is ekkora hisztit csapna itt a sok álszent ballibemberjogimiafaszomvédő antimagyar majom?
Perwool
@migransrobbanto: Anyád üzeni, hogyha mész meglátogatni, ne banánt vigyél mert már unja!!
migransrobbanto
@Perwool: Ejha, szegény ballib birkácskának nagyon megtapostam a lelkivilágát. :( Ha ennyire szereted a sok koszos emberszabásút, esetleg költözz ki valamelyik kultúrállt arab országba. Nem hiányoznál itt se senkinek, és a magad fajta hülyék nem rinyálnának, hogy engedjük be a sok erőszakoló, késelő és/vagy robbantó mocskot. Bár bizonyára beállna nálad egy igen nagy pálfordulás, ha valamelyik szerettedet kapná el, az általad agyon ajnározott migráns majmok közül. :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.