Cseh László és Kenderesi Tamás is fináléba jutott a 200 méter pillangó hétfői elődöntőjéből a riói olimpián.

A szám világbajnokaként a 30 éves Cseh 1:55.18 perces idővel megnyerte a futamát, pedig ez a teljesítménye négy századdal lassabb volt, mint amit az előfutamban úszott. Így is harmadikként került a legjobb nyolc közé.

"Először is gratulálok Hosszú Katinkának az aranyérméhez, fantasztikusan úszott ma is. Az én úszásom lehetett volna jobb, azt hittem, jobb idő lesz. Megnyertem a futamot, döntőben vagyok, de ez ott nagyon kevés lesz, szóval bele kell adnom mindent. Ráadásul Tamás fantasztikus időt úszott, majdnem egy másodperccel megjavította a legjobbját, azaz eggyel nőtt a riválisok száma. Most már csak nekem kell dinamikusabban úsznom. Remélem, ez menni fog" – értékelt Cseh.

Nála gyorsabb csak a 19 éves Kenderesi és a 19 aranyával minden idők legeredményesebb olimpikonja, az amerikai Michael Phelps volt. Ők a másik futamban vívtak nagy harcot, amelyben a pécsi úszó fantasztikus hajrával bizonyult gyorsabbnak, 1:53.96 perces idejével 77 századot faragott az előfutamban elért egyéni csúcsán.

"Nagyon örülök neki, hogy nem az történt, mint a londoni Eb-n, amelyen a második futamot nem bírtam. Láttam most, hogy Laciék nem úsznak nagy időket, azt gondoltam, ez idézőjelben könnyű lesz. Nem éreztem, hogy ilyen jó idő lesz. Nem tartottam magam a legerősebbnek, ráadásul szerintem a többiek jobban osztották be az erejüket. Ha most győztest kéne mondanom, az Laci lenne. Mondta, hogy neki a világcsúcs a célja, szerintem meg is tudja csinálni. Most két olyan okos úszást csinált, amiből lehet világcsúcs" – mondta Kenderesi.

A finálét – Cseh és Kenderesi részvételével – magyar idő szerint szerda hajnali 3.28-kor rendezik.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ágimami
Nagyon drukkolok Cseh Lacinak az aranyéremért, nagyon megérdemelné!
Másodiknak mondjuk Kenderesi Tamást, hisz még előtte van minden!
Phelps lehetne mos harmadik, de tudom, ez nem kivánságműsor!! (Még az olimpia előtt az nyilatkozta, 4 aranyat szeretne)
Minden esetre nagy gratuláció mind a 2 magyar úszónknak, szerintem mindenki büszke rájuk! HAJRÁ FIÚK!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ágimami
Nagyon drukkolok Cseh Lacinak az aranyéremért, nagyon megérdemelné!
Másodiknak mondjuk Kenderesi Tamást, hisz még előtte van minden!
Phelps lehetne mos harmadik, de tudom, ez nem kivánságműsor!! (Még az olimpia előtt az nyilatkozta, 4 aranyat szeretne)
Minden esetre nagy gratuláció mind a 2 magyar úszónknak, szerintem mindenki büszke rájuk! HAJRÁ FIÚK!!!
perfekt
Eddig jó fiúk! Ti jobban tudjátok,hogy mi várható-velem csak a szurkoló mondatja,hogy az amerikai ravaszdi vigyázni kell vele.Kettős magyar arany lenne jó--de jó lesz az 1--2 is, csak ne "idegen" nyerjen.
micfild
@ágimami: nagyon drukk mindkét magyarnak...
vonotok
Nem tudom mit hoz az este számodra, de légy nagyon, de nagyon büszke Önmagadra.
További sok siker kívánok sportpályafutásodhoz.
Szókrakész
Hajrá mindenki, aki MAGYAR színekben szerepel!!!
Merjünk nagyon lenni, még ha csak 93 ezer km2, 10 millió lakos vagyunk is!!!

Kicsi a bors de, ...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.