A +100 kilogrammos Bor Barna megnyerte első mérkőzését, ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe a riói olimpia cselgáncstornáján.

A háromszoros Európa-bajnoki ezüstérmes magyar dzsúdós a vb-harmadik és tízszeres Afrika-bajnok tunéziai Faicel Dzsaballahhal találkozott az első körben, akit eddig háromszor legyőzött, kétszer pedig kikapott tőle. A hatodik meccset egy leszorításra kapott ipponnal Bor nyerte.

Az első két perc fogáskereséssel telt, de a 2011-ben világbajnoki ezüstérmes Bor volt az aktívabb, így Dzsaballahot megintette a mérkőzésvezető.

A folytatásban az Atomerőmű dzsúdósa befogta a 2013-ban vb-harmadik ellenfele karját, és földre vitte, amiért jukót kapott, majd egy akciót megkontrázva leszorította Dzsaballahot, így ipponnal ért véget az összecsapás.

"Bíztam magamban, és ez a legfontosabb. Szerencsére rá tudtam erőltetni ezt az előre menős taktikámat, és egyszerűen felőröltem"

- értékelt a 29 éves magyar cselgáncsozó. Következő ellenfele a Pánamerikai Játékokon négyszer bronzérmes kubai Alex Garcia Mendoza lesz, akit megvert eddigi két meccsükön.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.