Bejutott az elődöntőbe a magyar férfi párbajtőr-válogatott a riói olimpia vívóversenyeinek utolsó napján.

Első mérkőzésén a dél-koreaiak ellen lépett pástra, és változatos ütközetben 45-42-re nyert. A döntőért a franciákkal kell majd megvívni 18.15-kor.

Nehéz mérkőzésre számítottak a magyarok, és nem is tévedtek. A második és a harmadik asszó után még ők vezettek, de aztán sokáig a dél-koreaiaknál volt az előny, melyet csak a nyolcadik párban sikerült visszaszerezni.

Elsőre Rédli 2-2-t vívott az egyéni döntőben emlékezetes ütközetben Imre Gézát legyőző Park Szang Junggal. A második párban Imre 8-6-ra verte Jung Jin Szunt, a harmadikban pedig Boczkó 0-0-val zárt Park Kjung Duval szemben úgy, hogy passzivitás miatt csak bő egy percig volt a páston a két vívó.

A második kör a két egyéni döntős ütközetével kezdődött, melyet ezúttal 12-8-ra nyert meg Park. A folytatásban Rédli faragott a hátrányból Park Kjung Duval szemben, majd Boczkó 6-3-ra kikapott Jungtól. A harmadik kör előtt, így négy tussal, 27-23-ra vezettek a dél-koreaiak.

Ezután Imre fontos asszóban 9-5-re verte Park Kjung Dut, ezzel egyenlített, aztán Boczkó 3-2-re legyőzte Park Szang Jungot, ennek eredményeként Rédli egytusos előnnyel (35-34) léphetett pástra Junggal szemben. Az első tust a Marseillaise-re adta, mert a lelátón a franciák a himnuszukat énekelve ünnepelték csapatuknak a venezuelaiak felett aratott sima győzelmét. Rédli következőleg lábra szúrt, így három találatnyi előnybe került. Arra azonban a riói, illetve korábbi tapasztalatok alapján sem lehetett számítani, hogy a dél-koreaiak feladják, vagy megtörnek. Jung szívósan küzdött, 42-41-nél egészen közel került Rédlihez, de szerencsére a magyar párbajtőröző is tudott szép tusokat adni, így csakhamar összejött a győzelem.

"Iszonyú volt a feszültség a páston, borzasztóan kellett koncentrálnunk. – nyilatkozott az M4 Sportnak Imre Géza. – Hullámzó volt a meccs, lüktetett, hol ők vezettek, hol mi, szerencsére a végén mi. A franciák ellen nem lesz egyszerű dolgunk, de küzdünk, amíg bírunk."

A magyar vívók a mérkőzés után gyorsan az öltözőbe siettek, Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány pedig az értékelést, nyilatkozatokat váró újságíróknak azt mondta: "majd a végén, a végén mindent".

Eredmények:

negyeddöntő:

Franciaország-Venezuela 45-29

Magyarország-Koreai Köztársaság 45-42

Olaszország-Svájc 45-32

Ukrajna-Oroszország 45-32

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.