Az S10-es sérültségi kategóriában versenyző Pap Bianka bronzérmet szerzett 200 méteres vegyesúszásban a riói paralimpia vasárnapi versenynapján.

A Vasas 16 éves, paralimpiai újonc sportolója egy nappal korábban 100 méter háton ezüstérmes lett. Akárcsak akkor, a győzelmet most is az új-zélandi Sophie Pascoe szerezte meg.

Pap Bianka bronzérmes 200 méter vegyesen

Pap Bianka a délelőtti előfutamból a hetedik idővel került a nyolcas döntőbe, ennek megfelelően az egyes pályán úszott a fináléban. Jól kezdett, az 50 méter pillangó után hatodikként fordult, majd jött kedvence, a hát, amelyen feljött a negyedik helyre. Mellen aztán tovább javított, már az élcsoport tagja volt, s az utolsó hosszra harmadikként fordult. Gyorson is remekül tempózott, s a jutalma egy újabb érem lett.

"Hihetetlen számomra, hogy már két érmet szereztem, próbálom felfogni, de szerintem ez nem mostanában fog sikerülni – nyilatkozott szerényen a szigetvári születésű Pap Bianka. – A reggeli futamomat kicsit elrontottam, mert nagyon fáradt voltam, a tegnapi verseny után alig tudtam aludni. Estére azonban edzőm, Szabó Álmos, a masszőrünk és a társaim segítségével sikerült összeszednem magam. Az egyes pályán mentem, amit surranópályának is hívnak, erről már többen nyertek olimpiai aranyat. Bár én sem látom a többieket, nem is figyeltem rájuk, ők sem láttak engem."

Hozzátette: 2:31.46 perces eredménye új egyéni csúcs.

Pap Biankáé a magyar küldöttség harmadik dobogós helye az uszodában, s a negyedik érme Rióban, két ezüst mellett a második bronz.

Eredmény:

női 200 m vegyes (S10), paralimpiai bajnok:

Sophie Pascoe (Új-Zéland) 2:24.90 p

2. Aurelia Rivard (Kanada) 2:30.03

3. PAP BIANKA 2:31.46

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.