Rosszul lett és a helyszínen elhunyt egy megye III-as játékvezető pénteken, egy borsodi teszten – írja a focibiro.hu.

A bírókat a legnagyobb melegben, hőségriadó alatt futtatták, és sajnos K. Lajos szervezetét annyira megviselte az extrém terhelés, hogy életét vesztette.

A portál azt is megemlíti, hogy a bíró 11:30-kor kezdte a teszt futás részét, és már többször foglalkoztak azzal, hogy a játékvezetők rendkívüli melegben futnak, orvosi biztosítás nélkül. Erre állítólag az volt a megyei vezetők reakciója, hogy

kit érdekel, hiszen a mérkőzésen is meleg van.

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Tavryni őrnagy
Gondolom nem a déli melegben játsszák a meccset 40 fokban.
Yoda69
Meg az allatok is tudjak hogy ebben a hosegben az arnyekban kell szuszokazni.
szaboria1
Az MLSZ-nél erre nincs elő írás? Mert ennyire bunkók nem lehetnek a megyei vezetők.
elnyomott
@Pegero: - csakhogy aki egyszerűen fut, az maga akaratából teszi, a bírót meg kényszerítették rá. Abszurdum, hogy a lelkiismereted az ilyen esetet hogy ítéli meg. Semmi ember lehetsz.
elnyomott
@Pegero: - meglehet, a megyei vezetők közül vagy, vagy a sleppjükhöz tartozol.
papa.49
Ahol a picsányi elvtárs a góré ott bármi előfordulhat, az ő 100 m2 irodájában kellemes 22 fok van, hogy dögölne meg a rohadt tetű !!!
ágimami
Ez felháborító!! Még egy állattal sem bánnak így, ilyen extrém időjárásban!
Én az összes megyei vezetőnél kipróbálnám, kiváncsi lennék ki-meddig bírja!!:DDD
Ráadásul még orvosi biztosítás sincs???
@Pegero: Emberségből: elégtelen, hisz nem saját jókedvében futkorászott a 40 fokban!!!
Fradigege
Jó nagy suttyók a megyei vezetők. Én már láttam lefújni meccset, köd miatt, szakadó jégeső, villámcsapás veszély miatt, havazás. A +50 fok a napon nem gond. Jó idő az, elvtársak.
elnyomott
@Pegero: - ahogy a buszvezetők is letöltenek tíz órát a forgalomban - mert a munkaadók erre kényszerítik.
És igazad van, itt valami nincs rendben!!!
Equus
miért is jó játékveetőnek lenni? Sok a pénz benne? Akkor érthető. Egyébként meg nyasgem... fussatok ti, idióták.
elnyomott
@Equus: ezt üzened az elhunyt családtagjainak is?
Equus
@elnyomott: simán... futball=cirkusz. Van rá szükség? A stadionok kihasználtságát tekintve nincs. Miből élnek? A Közösség pénzéből. Éppen olyan piócák, mint a politikusok.
Men volna esztergályosnak és ezer évig élt volna.
papa.49
Közben már kiderült a mentősök NEM JAVASOLTÁK A FUTÁS MEGTARTÁSÁT, akkor ki a hunyó hát az mlsz mindenestől !!!
teuton
@Equus: Olvasgatom a nevtelenül irt primitiv mocskolodasaid. MINDEN cikkhez irsz valami baromsagot, naponta akar 20 hsz-t is, neha 2 percenkent. Ebböl csak 2 dologra tudok következtetni:
1. Iszonyu barom/beteg vagy, es magadtol csinalod, mert masra nem futja.
2. Ezzel keresed a penzt, mert Bastya elvtars tolja eled a cetliket, miket kell beirnod.
Minden jozanul gondolkodo, ertelmes ember eldöntheti maga, hogy a kettö közül melyik a rosszabb.
Csizmás Kond
...szerintem futott ő magától...csak ugye nem bírta...
nem tibi
Brutális felelőtlenség volt megtartani a tesztet . Oroszrulett . :-((((((

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.