Nyolcvannyolc esztendős korában elhunyt Tóth II. József világbajnoki ezüstérmes labdarúgó, aki a magyar futball aranykorában 12-szer lépett pályára a válogatottban.

Az egykori csatár haláláról a család tájékoztatta a Magyar Labdarúgó Szövetséget, amely saját halottjának tekinti a játékost.

Tóth II. József egész pályafutása alatt a Csepel labdarúgója volt, 1940 és 1961 között 296 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és 78 gólt szerzett. Az 1958/59-es idényben bajnokcsapat tagja volt. 1961-ben fejezte be pályafutását.

A magyar válogatottban 12 alkalommal szerepelt 1953 és 1957 között, és 5 gólt szerzett. Az 1954. május 23-án megrendezett, angolok elleni, népstadionbeli 7-1-es mérkőzésen is pályára lépett, sőt gólt is lőtt. Tagja volt az 1954-es svájci világbajnokságon ezüstérmes Aranycsapatnak: az NSZK elleni 8-3-as és a brazilokkal szembeni 4-2-es győzelemből aktív részt vállalt, előbbi találkozón gólt is szerzett. A vb-ezüstérmes csapatnak ő volt az utolsó élő tagja.

Tóth II. József a Csepel örökös bajnoka, Budapest díszpolgára, szülőfalujában, Merseváton 2015 óta sportpálya viseli a nevét.

A Magyar Labdarúgó Szövetség honlapjának beszámolja szerint a szövetség osztozik családja gyászában, és tisztelettel adózik a nagyszerű sportember emléke előtt, ezért a hétvégi bajnoki fordulók, így OTP Bank Liga hétvégi mérkőzései egyperces gyászszünettel kezdődnek.

Forrás: MTI

Címlapi fotó: MTI/Illyés Tibor

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
"Tagja volt az 1954-es svájci világbajnokságon ezüstérmes Aranycsapatnak, " ahol Svájc csak mint rendező szerepelt automatikusan. Azóta változtak az idők és a svájciaktól egy nagy zakót kaptunk a selejtezőn. Most meg milliárdokat ölünk a fociba, milliókat keresnek az aranylábú gyerekek, de eredmény sehol, 1986 óta. Hol van már a régi nyár...
Edmond Dantes
Talán már csak Fenyvesi Máté él,aki játszott az aranycsapatban.Vagy rosszul emlékszem?
Gyuri Géderről
Minden tiszteletem ezé az EMBERÉ!
Igaz, nem emelnek stadiont a tiszteletére, de nem is hagyta el az országot.
Talán azért, mert nem volt a haza hűségére felesküdött katonatiszt.
Eladott Ország
@Edmond Dantes: Jól emlékszel. Gazdag eredménysor, amihez kiegészítésképpen hozzá kell tenni, hogy Fenyvesi Máté az Aranycsapat tagja volt! Egyes források 1950 és 1954, mások 1950 és 1956 közé teszik az Aranycsapat létét. Engedtessék meg e sorok írójának, hogy az utóbbi mellett álljon ki, különösképpen Fenyvesi Máté miatt, aki 13 alkalommal volt Puskás Ferenc mellett balszélső!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.