Udvarácz Milán, a Fradi egykori kapusa közel tíz éve fizikoterapeutaként dolgozik Dániában. Ő úgy látja, Berndt Storck megbukott a magyar válogatott élén.

Udvarác a Borsnak adott interjújában elmondta, nem meglepetés a magyar csapat gyengesége, hogy a világbajnoki selejtezőben a csoportban a harmadik helyet érték el. Szerinte nem igaz, hogy nem küzdene a csapat, de hiányoznak a fajsúlyos játékosok. 

Bernd Storck óriási öngólt rúgott a Feröer elleni meccset követően. Azokba az emberekbe szállt bele, akik túlléptek az andorrai, a portugál és a svájci kudarcon. Storcknak meg kellett volna köszönnie, hogy ilyen szereplés után egyáltalán még húszezren kimennek egy tét nélküli selejtezőre. Hallottam én is a szurkolók negatív kritikáit a tévén keresztül, de ez bele kell, hogy férjen. Az MLSZ-nek el kell gondolkodnia a váltáson

- mondta el Udvarácz a lapnak és hozzátette, ő Bódog Tamást látná a legszívesebben a kispadon. 

Havi négymillióért ez nagyon gyenge – Storckot ekézi a Fradi volt kapusa

Fotó: YouTube

Az egykori kapus szerint azon is el kellene gondolkodni, miért mondja azt az összes ifjúsági játékos, akik kikerül külföldre, hogy összehasonlíthatatlan az otthoni és a külföldi munka. Ő úgy látja, a munka nélküli trénereket kellene bevonni az utánpótlás-nevelésbe, mert az az egyik legfontosabb területe a focinak. 

Storck utánpótlásban végzett munkáját nem tudom megítélni, de azt konkrétan tudom, hogy egy fantasztikus tudású barátom havi 150 ezer forintért végzett magasabb szintű munkát, mint a jelenleg ugyanabban a munkakörben tevékenykedő német 4 millióért

- nyilatkozta a lapnak Udvarácz.

Az egykori kapus szerint az alapoktól kellene újrarakni a sportágat, és szívós és jó munkával 6-8 év alatt ki lehetne dolgozni egy új generációt, akik tudnak nyerni. Udvarácz azt is elmondta, eléggé elgondolkodtató, hogy mennyire kevesen nézik a magyar focit, hiába épülnek a milliárdos stadionok.

(Címlapi kép: YouTube)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
Így Setét11 Lajost is kérdezhette volna.
jancsipapa
Évi egy millió euróért . Az havi huszonöt millió forint ...
magyarbakancs
Azért kell magyar szövetségi kapitány, mert neki kell a pénz.
Teljesen mindegy, hogy ki a szövetségi kapitány a foci, mint sport az nálunk szar.
Nahát ha szar minek szövetségi kapitány, és minek bele önteni közpénzt?
Tudom, hogy bölcs vezérünk szórakozzon.
Ajánlom neki az öt combú nőt.
division
@jancsipapa: Ezt a keresetet a Blikk írta, nem kellene bedőlni az ilyeneknek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.