Miután Bernd Storck közös megegyezéssel távozott a magyar labdarúgó-válogatott éléről, az MLSZ újabb külföldi trénerrel kezdett tárgyalásokba.

Storck távozása után eddig annyi a biztos, hogy a válogatott két soron következő barátságos meccsén Szélesi Zoltán dirigálja majd a címeres mezeseket.

A német szakember utódjaként felmerült Giovanni Trapattoni és (persze viccből) Jolly, a mulatós sztár neve is.

A Rangadó.hu MLSZ-közeli forrásból úgy értesült, hogy Herczeg András, a DVSC sikeredzője volt Csányi Sándor elnök első számú jelöltje, a magyar futballszövetség első embere egészen keddig próbálta meggyőzni a szakembert, aki azonban hajthatatlan volt, és végül nem vállalta el a feladatot.

Dán legenda jöhet Storck után

A portál forrásaira hivatkozva azt írja, a szövetség így felgyorsítja a tárgyalásokat a korábbi egyeztetések során a feladatra nyitott Morten Olsennel.

Igazi legenda ülhet a magyar válogatott kispadjára Storck után
Fotó: uefa.com

A dánok 68 esztendős csodakapitánya 2000 és 2015 között irányította hazája válogatottját. Ő az egyetlen a futballtörténelemben, aki játékosként és kapitányként is száz fölé jutott a válogatottságok számát tekintve.

Szövetségi kapitánykodása alatt a dánok részt vettek a 2002-es és a 2010-es világbajnokságon, illetve a 2004-es és a 2012-es Európa-bajnokságon.

A Rangadó.hu azt írja, a zuhanyhíradóban felvetődő nevek sokasága találgatás, jelenleg Morten Olsenen kívül nincs más jelölt.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Veleda
Mér nem hívják el az Andorrai csapat edzőjét? Csodát tett az andorrai pékekkel, talán itt is bejönne.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
Már csak azt kéne tisztázni KI FOG FOCIZNI AZ EDZŐ, mert a FOCISTÁINK NEM IGEN AKARNAK MEGIZZADNI, tudjátok az olyan snassz )))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Sámannus
@papa.49: Én má gondolkoztam azon, hogy a női VB-re kéne nevezni őket, de nem vállalják a nyilvánosság előtt a transzneműséget. Szerintem a hormon teszten nem buknának el.
Ilyen szempontból talán büszkék lehetünk, hogy jány csapatunk ilyen jól szerepel a férfiak között.
magyarbakancs
@papa.49: Egy gond van a focistáinkkal pattog a labda ,és nehezen tudja lekezelni.
Kabátot kellene rádobni a labdára vagy kilukasztani ,mert addig pattog a labda.
papa.49
@magyarbakancs: A Hofi megmondta ,,szúrd ki akkor nem pattog,, ))))))))))))))))))))))
papa.49
@Sámannus: Lehet ott se jutnának még a 16 közé sem ))))))))))))))))))))
wagabund
..."A dánok 68 esztendős csodakapitánya 2000 és 2015 között irányította hazája válogatottját. "...

csak szólok, hogy ez az ország nem Dánia! mi magyarok vagyunk...tehát itt szart sem ér a legendája...

ez a faszi még nem tudja, kikkel kezd...kár, hogy élete csúcsán ekkorát bukik...mertugye majd mi megmutatjuk...nehogymááá..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.